kisrigók

"Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek. És bár véletek vannak, nem birtokaitok. Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem." (Kahlil Gibran)

cseresznyeszezon

2015. május 29. 14:07 - paulonviki

majdnem egy év telt el, azóta, hogy találkoztunk, és hónapok óta felmerül, hogy varrjak egy másik szemet a félszemű nyuszira, amit csaba kapott egy karácsonyra félszeműen, de csak szóba került, hogy talán kéne, aztán a  beavatkozás előtt mindig visszakérte, mert ez a félszemű nyuszi, mégsem kell neki szem, "így jött hozzám  a gyerekotthonba, várj, anya, mégse varrj!" majdnem egy év telt el azóta, hogy a félszemű nyúl hazajött a gyerekkel, és két napja van kétszeme. valahogy mostmár megengedhettük magunknak ezt is. 

most újra nyár van, megvolt az összes évszak, a születés- és más jelesnapok, mostmár biztos csak unatkozni fogunk. vagy mégsem, mert egy év alatt se jártunk még sebészetiügyeleten, nem kezdtek még iskolát, és nem ültek még repülőn. 

de a házunk mögött álló hársfa nem változik annyit egy év alatt mint ők. ezt el kéne valahogy mesélni az örökbefogadóknak, hogy megismerkednek egy gyerekkel, de az nem egészen ugyanaz a gyerek, aki akkor lesz belőle, amikor családba kerül. de még csak nem is úgy néz ki. és a szakvélemeny se lesz rá igaz, az egy árváról szól, nem arról a gyerekről, akinek van családja. kell ehhez fantázia, meg bátorság, hogy el merjük fogadni, hogy mégszebb és mégokosabb lesz. 

lányom megtanult sírni, fiam megtanult játszani. különös szerkezetek, mert semmit se veszítetetk el, abból ami megvolt nekik, csak gyűjtenek hozzá. fiam ma is tud bútorról bútorra mászni, és ötösre dobna kislabdát az ötödikesekre kitalált határérték szerint, de ha legomarkolót építhet, akkor ezeket minek gyakorolná? lányom most is tud olyan diszkréten sírni, hogy ne zavarja meg vele a boldogvilágot, de simán telesír egy tizeszsebkendőt a buszmegállóban aprósérelem miatt, mert miért ne, lányoknak, nylonharisnyában ("sose volt még ilyen vékonyharisnyám") kifejezetten jóláll a bőgés. 

más volt az arcuk. nekik is olyan arcuk volt, ami alapján megmondja bárki a bábszínházban, hogy ez nem egy oviscsoport, hanem gyerekotthonosok. zárkózott, vad arcok, nem gyerekarcok, csak kicsi csontok mögé beszorult csalódott felnőttarc, lekicsinyített reményvesztettség. az én gyerekeimnek is ilyen arca volt, az hogy egy hatéves lány atlétatrikót hord és fiúszandált, és egy göndörhajú fiúrol nem is lehet tudni, hogy göndörhajú, csak a jéghegy csúcsa. 

majdnem egy év telt el. pont a cseresznyeszezon után találkoztunk, úgyhogy csaba azt mondja, amikor most cseresznyézik, hogy a "gyerekotthonban úgy szoktam csinálni...", és messzire köpi a magot. majd megtanítom neki a diszkrét, zárttenyérbe történő magozást. is. 

fullsizerender2.jpg

 

1 komment
Címkék: múlt hétköznap

A bejegyzés trackback címe:

https://kisrigok.blog.hu/api/trackback/id/tr747495734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

banyuc 2015.06.01. 00:28:02

Gyönyörű és elgondolkodtató bejegyzés, köszönöm.
süti beállítások módosítása