kisrigók

"Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek. És bár véletek vannak, nem birtokaitok. Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem." (Kahlil Gibran)

október 24., kedves naplóm, nagyon régen nem írtam

2016. október 24. 15:53 - paulonviki

elköltöztünk. dzseniben még élénken él, hogy egy éve budapestre költözött, úgyhogy most azt mondja, a régi lakás budapesten volt, az új meg nem tudja, hol van. majd megtanulja. csaba tanul új járatokat, és metrómegállókat, szandrának meg melegebb a fürdőszoba, úgyhogy nem nyafog reggelente, hogy nagyon fázik. nyertünk tizenkét négyzetmétert. ezért folyik a harc, melyikünké legyen, ha megosztozunk rajta, semmit se ér. 

csaba meséli egy "régi-régi" emlékét, ami a "régi-régi" lakásban történt: felébredtem éjszaka, kiabáltam, és mind körbeálltatok, te hálóingben, apa pizsamában, és jobbra a szandi, és balra a dzseni, és a ribizli is kétlábon, úgy hogy az ágyamra támaszkodott, és kérdeztétek, mi a baj, én meg mondtam, hogy semmi, menjetek nyugodtan aludni, emlékszel, anya? ilyen nem történt abban a "régi-régi" lakásban, ilyen kollektív éjszakai ébredés, de csaba merengő mosollyal és széles gesztusokkal magyarázta, hogyan álltuk körbe őt. valami ilyesmi a család. csaba szerint. 

de dzsenitől itt-ott kérnek családrajzot (miért is kérnek pontosan meghatározott pszichoterápiás helyezeten kívül ilyet egy gyerektől..?), és akkor ő nagy gondban szokott lenni. szereti úgy megoldani, hogy rajzol két alakot, szandra és csaba. értem őt, ez volt az érv arra, hogy miért kell otthagyni a nevelőmamát, hogy ott lesznek a testvérei. mi, felnőttek, kitúrtuk dzseni szeretteit, de szandra és csaba igazi nyereség. szandra, ha látja, rikácsolva kéri számon: és anya, és apa, és te?! és a ribizli?! nem gondolod, hogy meg fognak bántódni?! ebből tudom, hogy szandra igyekszik úgy gondolni, és úgy érezni, hogy ne bántson meg minket. kamaszkorra majd ezt kinövi... kérdem majd tőle akkor, nem gondolod, hogy megbanatsz engem?! nem fogja gondolni. 

kepernyofoto_2016-10-24_15_50_33.png

 

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://kisrigok.blog.hu/api/trackback/id/tr5511834669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bobo1000 2016.10.25. 08:38:44

De jo, hogy irtal. :) Jokat mosolygok a 12 nm-en. :) A Csaba csalad megfogalmazasan, meg nagyon meghatodtam. :( igen, tenyleg ez a csalad, hogy ott vagyunk egyutt, akkor is, ha esetleg fizikailag pont nem is. Biztonsagban vannak a gyerkocok. :) sok-sok boldogsagot az uj lakasban. :)

Bobo1000 2016.10.25. 08:38:45

Csabanal is :). Csak a telefon onallositotta magat. :):):) sok-sok mosoly

banyuc 2016.10.26. 13:47:18

Nagyon jó, hogy írtál:) és hogy van nektek 12 m2-etek. Szandra döbbenetes., igazi okos nagytestvér lett:)

Wandál 2016.10.26. 13:47:19

nem biztos, hogy kinövi... annyira sokminden van a zsákban már mostanra is, hogy ő nem biztos, hogy tud majd "rendes" kamasz lenni... simán lehet, hogy sokkal jobban tudatosul az, hogy mennyi mindent köszönhet nektek, mint annak, aki beleszületett egy családban, vagy kisebb korában fogadták örökbe...

w

paulonviki 2016.10.26. 13:50:15

@Wandál: remélem, hogy nincs igazad, és mégiscsak rendes kamasz lesz, járna ez a "rendetlen" kisgyerekkor utan. én például már felnőtt vagyok, de még így se tudom pontosan, mennyi mindent köszönhetek nekik.

Wandál 2017.01.03. 12:40:12

@paulonviki: persze, igazad van, járna neki is, de még mennyire...