kisrigók

"Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek. És bár véletek vannak, nem birtokaitok. Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem." (Kahlil Gibran)

elég sokan vagyunk, meg sok dolgotok is van

2016. augusztus 19. 11:34 - paulonviki

gyerekek a szobában vannak, én a konyhában telefonálok anyámmal, szóba kerül dzseni új  óvodája is. dzseni kijön és kérdi:
- miről beszéltél?
- nagymamával beszéltem sokmindenről, a te ovidról is.
dzseni bemegy, tíz perc múlva újra kijön.
- mit mondtál?
- semmit. nem szóltam.
- de az előbb!
- az előbb nagymamával beszéltem telefonon.
- de mit?
- meséltem neki mindent.
- az ovit is?
- igen, arról is beszéltünk.
- ahová majd megyek?
- igen.
- most?
- majd szeptembertől, tudod. 
csaba kéri, vigyek be gyümölcsöt. elkészítem a három tálat, beviszem. dzseni sápadtan ül az ágyán.
- fáj valamid, nem érzed jól magad?
- hányingerem van.
- pihenj le egy kicsit, most ne egyél uzsonnát, várjunk egy kicsit, amíg elmúlik a hányinger, jó?
- jó.
tíz perc múlva bemegyek hozzájuk újra.
- jobban vagy?
- nem.
csaba kimegy a szobából. szandra bizalmasan a fülembe mondja:
- csaba hazudott a dzseninek.
- mit mondott neki?
- hogy el kell mennie itthonról, mert nagyon sokan vagyunk.
csabát behívom a szobába, nehezen jön, rá kell parancsolni.
- miért mondtad azt dzseninek, hogy el kell mennie itthonról?
- hát, mert elég sokan vagyunk, meg sok dolgotok is van, nem is nagyon könnyű velünk, gondoltam, hogy akkor legyünk kevesebben...
- tudod, hogy ez nagyon bántó, és félelmetes? ha neked mondanák ezt a testvéreid, nagyon rossz érzés lenne neked is. 
- tudom...
- ne mondjatok ilyet egymásnak! senki sem megy el a családból, mind ide tartoztok.
dzseni kimegy a szobából.
- szeretném, csaba, ha megmondanád dzseninek, hogy nem mondtál igazat, és bocsnatot is kérnél tőle.
csaba dzseni után megy.
- dzseni becsaptalak, bocsánat.
- jó, nem baj. de tudod, hogy mennyire megijedtem?!
fullsizerender_21.jpg
Szólj hozzá!

hiába próbálom

2016. augusztus 02. 15:18 - paulonviki

– ki az én anyukám? – kérdi szandra.
– sajnos én sem ismerem a nénit, aki szült téged. – felelek.
– de a nevét azt tudod!
– igen, tudom. – válaszolok, és várom, mi lesz.
– mondd meg! – szólít fel.
megmondom.
– nem emlékszem rá egyáltalán, hiába próbálom... – mondja merengve.
– senki sem emlékszik a kisbabakorára, sajnos...– teszem hozzá.
– és fotóm sincs...
– a szülőanyukád nevét mondtam már neked, kérdezted már. elfelejtetted? – kérdezem.
– emlékeztem... csak akartam, hogy megint megmondd. – feleli komolyan.

 

mire jók ma ezek a messzire nem vivő beszélgetések?

egyrészt nem jók, hanem szükségszerűek.

másrészt pontosan jelzi nagylányom, hogy élő probléma benne, munkál, kérdéseket ébreszt és szorongást okoz. én pedig jelezhetem, hogy nem tabu, nem is titok, de következetesen azt is, hogy nekünk sincs részletes tudásunk a történetéről, nem mi rejtjük el előle.

az egy-egy év korkülönbség hármuk között egyszerre teszi őket alkalmassá sokmindenre, de a sorsfeldolgozásban egészen máshol tartanak, és ennek tiszteletét meg is követelik.  nagyon éles határt szabnak abban is, meddig akarnak egy beszelgetésben eljutni, ha ezt betartom, nem bántom meg őket. 

 

szandra izgatott mosollyal ül a székben és várja a fülbelövés -  fájdalmas, de megéri - pillanatát, vele izgulunk, csaba majdnem sír, dzseni büszke, pillanatokon belül a fülében lesz az a kicsi kék kő, ami gyönyörű, ebben mind megegyeztünk.

arra csak nekem kell gondolni, hogy ennek a nagylánynak, aki akkor kislány, kisbaba valahol, valaki már tett fülbevalót a fülébe, csak eltűnt az a kis ékszer, elmúlt a lyuk is.

elmúlt de nem nyomtalanul.

 

Szólj hozzá!

majd úgy csinálom, mint ti

2016. július 16. 19:31 - paulonviki

dzseni: - ha majd felnőtt leszek, én is fogok születni kisbabát.
anya: - szülni.
dzseni: igen. nagyon nagy lesz a hasam.
anya: -jó.
dzseni: - vagy inkább nem.
anya: - nem lesz gyereked?
dzseni: - majd úgy csinálom, mint ti.
anya: - örökbefogadsz egy kisbabát?
dzseni: - nem, úgy csinálom, mint ti!
anya: - nagyobb gyerekeket fogsz örökbefogadni?
dzseni:- igen.
anya: - jó.
dzseni: - majd örökbefogadom a pupit meg téged.

 

(pupi az apa)

Szólj hozzá!

csuka parancsára, szívem óhajára

2016. július 15. 12:15 - paulonviki

fáradtságos munkával és nagyfiúk segítségével kifogtak egy döglött halat a balatonból.hurcólták, veszekedtek rajta, úsztatták, akkor mozgatta a víz az uszonyait, tehát élt, rémísztgettek vele strandolókat, nagyszerűen szórakoztak.

anya:- és ha egy kivánságteljesítő hal ez?
szandra: - de ez döglött.
dzseni: - amikor a vízben van, élő.
anya: kívánni kell valamit, és visszadobni....
csaba. - igen?
anya: - hát, szerintem... én kipróbálnám.
csaba: - gyerünk!
szandra: - várj, csaba, találjuk ki előbb, hogy mit akarunk kívánni!
dzseni: - igen!
csaba: - én már tudom!
anya: - mit kívánnál?
csaba: - nyalókát!
szandra: - hülye vagy! vattacukrot kell kívánni!
dzseni: - igen!
csaba: - kettőt nem lehet?
anya: - szarintem lehet.
szandra: - akkor nyalóka és vattacukor.
csaba: - azt mondtad, az hülyeség!
dzseni: - nem hülyeség!
szandra: - anya, hármat is lehet?
anya: - nem tudom...
csaba: - akkor én még akarok egy százast a csócsógépbe!
szandra: - én meg azt, hogy ma sikerüljön megfogni egy gyíkot!
dzseni: - én meg egy lovat!

 

elszaladnak, visszadobják, újra kiveszik, veszekednek, dobják, kiveszik, aztán a nagyfiúk megszerzik, ők meg már amúgy is egy kicsit unják, engedik. szandra leül hozzám:

 

anya: - na, kívántatok?
szandra:- aha.
anya: - miket?
szandra: - amit mondtunk. meg csaba még egy csomó dolgot. szerinted teljesül?
anya: - lehet.
szandra: - te mit kívántál volna?
anya: - hm... azt, hogy minden szerettem egészséges legyen mindig...
szandra: - ilyet is lehet kívánni?
anya: - azt hiszem, ilyet érdemes. 
szandra: - hm. de mi egészségesek vagyunk! nem?
anya: - de.
szandra: - akit én ismerek, mindenki egészséges. viszont nyalókát, anya, nagyon ritkán, nagyon-nagyon ritkán veszel nekünk. érdemes a haltól azt kívánnunk. 
anya: - megértem. 
Szólj hozzá!
Címkék: hétköznap

Mese Gyerekeimnek - ötödik rész

2016. július 13. 20:35 - paulonviki

 

Meg kell enni a borsófőzeléket!

 

 

A villamosgaliba miatt Gigi és a nevelőmama elkéstek. A doktornő már a Gigi után következő gyerekekkel beszélgetett, Gigi pedig a folyosón lépdelt kockából kockába, és arra gondolt, milyen undok volt vele az a kisfiú, és hogy minek kell undoknak lenni, azzal akit nem is ismerünk, amikor szólították őket.

- Gigivel be lehet jönni!

- Jónapot, doktornő, ne haragudjon, hogy késtünk, valami történt a villamossal, Gigike el is esett, nagy izgalmak voltak, kész kaland az utazás ezzel a gyerekkel mindig… - fecsegte a nevelőmama, miközben a doktornő nézte Gigit, aki lehajtott fejjel állt az ajtóban.

- Megütötted magad, Gigi? -kérdezte a doktornő kedvesen.

- Nem… - felelt Gigi halkan.

- Hogy vagy? Hogy érzed magad az óvodában?

- Jól.

- Vannak barátaid?

- Nem.

- Kivel szoktál játszani?

- Senkivel.

- És beszélgetni?

- A Szaszkával.

- Akkor ő talán a barátod, mondhatjuk, nem?

- Nem! Szaszka a testvérem.

- Úgy van ez, Gigi, hogy akit nagyon megkedvelünk, azt akár testvérünknek is tudjuk gondolni…

- Én nem gondoltam, hogy Szaszka a testvérem - vágott közbe Gigi - de a Szaszka mondta, és ő ezeket a dolgokat tudja, meg az anyát is tudja, meg Csabót…

- Látja, doktornő, ezt meséltem magának - szólt közbe a nevelőmama, de a doktornő intett neki, hogy maradjon csendben.

- Szaszka is az oviba jár? - kérdezte a doktornő türelmesen.

- Szerintem nem.

- Hol szoktatok találkozni?

- Még sose találkoztunk…

- Értem.

- Doktornéni, kérdezhetek valamit?

- Persze, Gigi!

- Te tudod, hogyan születnek a gyerekek?

- Tudom.

- Neked van gyereked?

- Van.

- És ott voltál, amikor születtek?

- Igen.

- És emlékszel rá? A gyerekedre? Megismernéd az utcán?

- Ez nem ilyen egyszerű, Gigi…

- A Szaszka is mindig ezt mondja, ha nem akar nekem elmagyarázni valamit…

- Tudod, én együtt élek a gyerekeimmel, te sajnos nem maradhattál azzal a nénivel, aki szült téged, de a Mama nagyon jól vigyáz rád, és talán hamarosan…

- Meglesz az anyukám?!

- Gigi, egy kicsit rajzolgass, amíg a Mamával beszélgetünk egy kicsit, jó? kérdezte a doktornő, és elővette a többszínű filctollait, amit csak akkor szokott, ha nagyon szeretne elkápráztatni egy gyereket. Gigi forgatta is a tollakat, próbálgatta, a Nevelőmama pedig átment a doktornővel egy másik kis szobába, és a doktornő halkan magyarázott neki:

- Ne aggódjon amiatt, hogy képzeletbeli barátai vannak Giginek, a legtöbb gyereknek vannak, ha szükség van rájuk, ez nem okoz semmilyen bajt. De kérem, hogy legyen hozzá őszinte, egyre több kérdése van, fontos, hogy ezekre kapjon választ. A gyermek örökbeadásáról kell mostmár gondolkozni, meg fogom írni a javaslatomat erről, hogy rendeződjön a sorsa, és el kell kezdeni erről vele is beszélgetni. 

A nevelőmama kissé csalódottan indult haza Gigivel, úgy érezte, nem lett okosabb ettől a találkozástól: - De legalaább nincs nagy baj a kislánnyal… - gondolta, és kézenfogva igyekezett Gigivel a villamosmegállóba. 

- Siessünk haza ebédre, este megfőztem a borsófőzeléket, csak meg kell melegíteni, az a kedvenced, Gigike!

- Meg a nyalóka. - tette hozzá Gigi magában.

 

 

Csabó azt gondolta, ez lesz élete legunalmasabb nyara mostmár, hogy a hírpuska lelkét megette a villamos. Majd a galamb, az öreg Kukrú eljön néha, hoz valami hírt, de így nem lehet komolyan a haditerven dolgozni. - Talán a szökésen kéne dolgoznom, időm végülis van rá… - motyogta Csabó csak úgy magának, és elindult be a házba ebédelni, mert a gondozó néni már negyedszerre kiabált.

- Mit kell ma enni, Böbi néni?

- Borsófőzelék van csütörtökön, tudod, kisfiam, nem tegnap óta vagy itt…

- Mióta vagyok itt, Böbi néni?

- Most nem erről van szó, Csabó, most ebédelni kell.

- Bizonyos dolgokról, sosincs szó itt…

- Mit mondasz, Csabóka?

- Hogy nem szeretem a borsófőzeléket…

- A borsófőzeléket meg kell enni!

- Ezt tényleg minden héten el tetszik mondani nekem…

- Űlj le a helyedre és láss neki!

Csabó egy dolog miatt általában mégsem bánta a borsót. Amiért olyan jól számolható, egyszer hetvenig jutott vele, úgy hogy kivülről befelé haladt körbe-körbe, ahogy a mosogatóban folyik le a víz. De most nem volt kedve számolni sem, csak bamulta a szandálját, és arra gondolt, amire még sosem, hogy a láthatatlanság lenne a legjobb, és erről megint a szökés jutott eszébe. A szeme sarkából, mintha azt látta volna, hogy a borsószemek mozgolódni kezdenek… 

- Földrengés van az ebédemben - suttogta Csabó a melette ülő kisfiúnak, aki még nem is tudott beszélni, csak kanalazni a füle felé a főzeléket.

- Karcsika, ezek a borsók most sorba rendeződnek, mint a  katonák! Tudod, mi az a katona? -suttogta Csabó

- Csabó, ne szórakoztasd, Karcsikát, az evéssel foglalkozz inkább! - kiabált Böbi néni, de ezt csak Karcsika hallotta, de ő is csak a nevét.

- Nem katonák, ez egy rács! Hallod, ketrec! Idenézz! Ha a ketrec mögött tátott szájú oroszlán is lesz, megeszem a te főzeléked is, Karcsika, az összeset, amit még nem raktál a füledbe! Nem oroszlán! Tigris! Csíkos, figyelj, és fel-le járkál! Ilyet még nem láttál, karcsika, igaz?

Csabó bámulta a tányérját, úgy rendeződtek a borsószemek, mint egy rajzfilm, a tigris ketrece előtt gyerekek és felnőttek tolongtak, a gyerekek egyik kezében lufi volt, másikban perec.

- Ezt Kukrú se fogja elhinni nekem… Ha ezt most elmesélhetném Szaszkának..! - gondolta Csabó és bámulta  a tányért.

A kis Karcsika Csabót bámulta, ahogy Csabó arca változott, az volt egy rajzfilm Karcsikának. Csabó tátotta a száját, felvonta  a szemöldökét, mosolygott, meresztette a szemét.

- Ez egy állatkert, Karcsika! 

Böbinéni elindult körben az aszatalok körül, szedte össze a tányérokat, törölgette a gyerekek száját, küldte őket mosakodni.

- Csabóka, nem is ettél!

- Ne vidd el, Böbi néni, most kezdek enni!

- Dehogy kezdel, kisfiam, csak bohóckodtál ebédidő alatt! - mondta Böbi néni és felemelte a tányért. Csabó látta, hogy egy viziló Böbi néni keze felé kap, és Csabó valóban elkapta Böbi néni kezét.

- Ne vidd el, könyörgöm! - kiabált Csabó elkeseredetten, és már sírt is.

- Elég a hisztiből, állj fel az asztaltól, elpakolok, és beszélgetünk, mi volt ez megint! - mondta Böbi néni mérgesen, és a síró Csabó hasrafeküdt a szőnyegen, Karcsika nézte, és sírva fakadt ő is. 

 

 

 

Gigi álmosan ült ebédhez. A nevelőmamája megmelegítette a főzeléket, Gigi a tényérját pörgette, villamost vezetett.

- Jobbra megyek, balra megyek…-  mondta, és amikor jobbra tekert, akkor azt mondta balra, és amikor balra, azt mondta jobbra.

- Tedd le a tányért, Gigike, szedem a főzeléket. Eszel itt szépen egyedül, amíg kiteregetek?

- Aha…

Gigi egyedül maradt a konyhában, bámult ki az ablakon, a kanalát a szájában tartotta, és lenézett a főzelékre.

- Táncolnak a borsók! - kiálltotta 

És igazán, Gigi főzelékében is elindult a rendeződés, egy tó flamingókkal, egy hatalamas üvegház krokodillal, és hintákon hancúrozó csimpánzok. 

- Vigyázz, leesik a kismajmod a hátadról! - kiabált bele a tányérba Gigi az orángutánoknak, de azok csak futottak tovább. És az egyik, a legkisebb majom, tényleg lepottyant, és változott a kép, a kismajom ott ült a tigris ketrecében, a nagy csíkos jószág meg álmosan szimatolni kezdett. Gigi megrémült, hadonászott és sírvafakadt. A nevelőmama belépett a konyhába, és a zokogó Gigigt találta, aki sírva kiabál a tányérjába.

- Mi történt, Gigike? - kérdezte a Mama riadtan, és felemelte Gigit az asztaltól. Gigi csipaszkodott a nyakába, és sírva ismételgette, hogy: - a kismajom…. a kismajom…

- Milyen kismajom, Gigi? Miért sírsz?

- Nem tudom, Mama…

- Tudod mit? Van egy ötletem! Na, ne bőgj, mondom! - kérlelte kedvesen Gigit, Gigi pedig szipogott és nézett vissza az asztalra, ahol már mozdulatlan volt a borsófőzelék, pont olyan, mint amilyen kell legyen egy hétköznapi borsófőzelék.

- Figyelj rám, Kiscsillagom, elmegyünk hétvégén az állatkertbe! Na?

- Jó! Mama, ott vannak majmok?

- Vannak!

- És tigrisek?

- Persze.

- Ketrecben? Külön?

- Igen, Gigi, nagyon jó lesz, meglátod!

- Mama, játszhatok egy kicsot a porszívóval?

- Persze… Menj csak. Attól mindig jobb lesz a kedved. - sóhajtotta a nevelőmama, és lerakta Gigit.

Gigi beszaladt a gyerekszobába, leült a porszívócsőhöz, és hallózni kezdett.

 

Szaszka a szobájában kuksolt, a hajszárító a párnája alatt volt, ő pedig hason feküdt az ágyon, és azt játszotta, hogy nem is él. 

- Halló…. halló - hallatszott Gigi hangja nagyon távolról, Szaszka felugrott és kikapta a hajszárító-belefont a párnája alól.

- itt vagyok, Gigi!

- Szia, Szaszka, megebédeltél már?

- Nem. Ma nem ebédelek.

- Nekem a borsófőzelék állatkertet mutatott…

- Gigi, ne hülyéskedj!

- Szaszka, ezért hívtalak fel, az állatkert miatt! Egy kismajom is bajban van, azt hiszem, de majd odamegyünk a mamával, és meglátom. Te is gyere el, jó?

- Én? engem sose visznek ilyen helyekre, Gigi… Amúgy, nálunk is borsófőzelék volt…

- Egyedül nem tudsz eljönni?

- Gigi, én is gyerek vagyok, mint te, tudod. Nem megyek sehová egyedül.

- Szaszka, figyelj. el karom mesélni a borsófőzeléket!

- Várj, kiabálnak nekem, mindjárt jövök!

Szaszka eldugta a hajszárítot és leszaladt az emeletről. 

A konyhában Szaszka nevelőapja ült az asztalnál, és egy levelet olvasott fel hangosan:

- “Kérjük a nevelőszülőket, hogy a Nyugati-pályaudvarra a pénztárakhoz hozzák el a gyermekeket, ahonnan az árvabusszal megyünk tovább az állatkertbe. A gyermekeket este hat órára ugyanide visszük vissza, meleg ruhát csomagoljanak, de ennivaló nem szükséges, mivel az ebédet is megszerveztük.” - Árvabusz… Megáll az eszem… Hallod, Szaszka, milyen szerencse ért?! Felszállhatsz az árvabuszra! - mondta gúnyosan nevetve, Szaszka meg toporgott egy kicsit, csodálkozva meredt az asztalra, és  halkan annyit mondott:

- Jó, köszönöm. - és visszaszaladt a szobájába.

- Gigi, Gigi, halló - suttogott bele Szaszka a hajszárítóba.

- Itt vagyok.

- Nem fogod elhinni…

- De!

- Nem fogod elhinni, a borsófőzelék…

- Ugye, megmondtam!

- Valami fura dolog van, a tányérban a borsók elefántot formáztak… Te is elefántot láttál?

- Én nem…

- Te mit?

- Majmokat, meg madarakat, és egy kismajom egyedülmaradt!

- Állatkert, Gigi!

- Állatkertbe megyünk, mondta  a Mama nekem.

- A főzelék is állatkertet mutatott! És figyelj! Én elmegyek szombaton az állatkertbe!

- Mondtam, hogy gyere, ezért hívtalak fel.

- Tényleg mehetek, hallod! Ott találkozunk!

- Szaszka!

- Én úgy örülök!

- Én is!

- Mennem kell, keresnek…

- Szaszka, figyelj! Meg fogsz ismerni? Halló, Szaszka?! Figyelj…!

Gigi még suttogott a porszívócsőbe, de Szaszka már kifutott a kertbe, nem akart senkivel se találkozni, csak egyedül akart örülni, hogy találkozhat Gigivel, és a varázslatos borsófőzelékre gondolni nyugodtan. 

 

 

Böbi néni lefektette a kisebb gyerekeket délutáni alvásra, Csabó csak feküdt tovább némán a szőnyegen, talán estig feküdt volna, de Böbi néni felemelte a földről, és komolyan beszélni kezdett hozzá:

- Csabóka, te vagy itt a legnagyobb, szeretném, ha már nem lennének ilyen gondok veled… Mi volt ez megint?

- Semmi. - mondta dacosan Csabó, és a tigrisre gondolt, meg arra, hogy állatkertben lenne jobb lakni inkább.

- Szerettem volna, ha rendesen ebédelsz, és azután akartam megmondani, hogy szombatra van egy meglepetésem.

Csabó csak vonogatta a vállát, haragudott Böbi nénire nagyon. 

- Megmondjam, mi a meglepetés?

- Aha…

- Na akkor nézz rám legalább!

- Jó, Böbi néni, mondd meg!

- Szombaton elmehetünk az állatkertbe.

- Tényleg?

- Igen.

- Tudod, Böbi néni, a borsófőzelék pont az állatkertet…

- Tessék?

- Semmi… Csak azt akartam mondani, hogy kár, hogy nem ebédeltem rendesen. 

Szólj hozzá!
Címkék: mese

ugye tudod, hogy

2016. július 04. 11:06 - paulonviki

-képzeld, anya, azt álmodtam, hogy jöttek értem a szüleim...
-nahát!
-nem ti! az igaziak.
-igen, értem. és mi történt?
-elszaladtam. mert nem akartam velük menni. 
-el akartak vinni?
-vissza akartak vinni magukhoz.
-féltél?
-nagyon. idegenek akartak elvinni.
-félelmetes álom, igen. ugye tudod, hogy senki sem vihet el tőlünk a valóságban?
-nem? ők sem?
-senki sem, a vérszerinti szüleid sem!
fullsizerender_20.jpg
1 komment
Címkék: szorongás múlt

minden lesz

2016. június 30. 18:19 - paulonviki

dzseninek májusban megmondtuk a balatont. csaba régebben, megfigyelte szandra reakcióját, ha valamit nem értett, és úgy reagált ő is.  dzseni is így tett, látta, hogy örülnek a többiek, úgyhogy ő is örült.

elkeveredtünk egy hintás, céllövöldés búcsúba valamikor, és dzseni megmondta, hogy ez a balaton, ismeri és nagyon szereti ő is, de kiigazítottuk, hogy ilyen jó a balaton is, csak nem ilyen, nagyon nagy víz, abba pedig ő bele nem fog menni. de ezt is ismerjük már, csaba is így kezdte. 

utolsónapi óvoda, iskola, és elsőnapi balaton egy napra frappáns, de nem könnyű. csaba mondogatta a balatonig,  hogy örökké nem megy már az óvodába, kijelentette, és azonnal meg is kérdezte, így van-e, és ha mondtuk, így bizony, akkor nem örült. szandra is bánta, hogy nem elsz már elsős, de őt vígasztalta, hogy a furulyát haza lehetett hozni. és el lehetett vinni a balatonra. induláskor még megengedő voltam, és nagyon nyugodt. utólag nem értem, hogy ez miért nem volt gyanús. 

a balatonon is csak úgy van, mint itthon, nem szabad az egyes eseményt tekinteni, mérlegre kell tenni a napot, és többnyire ki tud jönni nullára. (egy ideje a nulla határozottan pozitív.) aznap találunk levedlett siklóbőrt, amikor van a nagy peonzabotrány (azt hiszem, mindenki sírt), ez így kijön nullára. váratlan szélvihar szétfújja a gazdálkodjokosan bankját is, és az egyéni megtakarításokat, a CSÉB-et, és a mosogépet, emiatt az általában nyerést ambicionáló gyerekem kiborult, de aznap én egy egész regényt (kis) el tudtam olvasni. valami elveszett, sírás-könyörgés-harag, de igazi döglött halat fogtak, ami a vítben mozog is. (de a megrögzött koránkeléseket nem szabad sehová se számolnom, az nagyon sokat rontana a napi átlagon.)

amúgy a gyerekek megtudták, hogy mi az igazi álommunka. mi is hülyék vagyunk (gyerekek, nem mondunk ilyet a szüleinkre!), hogy nem ezt csináljuk, de ők már tutira ezek lesznek: egy család wc-t üzemeltetett a strandon. wc-igazgatók, ahogy szandra mondja. 

szandra nagylányokat figyelt a strandon, elmerengett, és megkérdezte:

- ahol régen éltem, tudod, ott voltak a nagylányok...
- igen, piripócson, tudom, persze.
- de ők kik voltak?
- a nevüket kérded?
- azt mondták akkor ott nekem  ... (itt elharapja a szót, hogy anyáék), hogy a testvéreim. de ez hazugság, nem?
- együtt nevelkedtetek, de nem a testvéreid. mint ahogy csabának sem testvérei a gyerekotthoni gyerekek.
- tudom, de akkor miért mondták?
- talán egyszerűbb volt így, kicsi voltál még, nem tudták jól elmagyarázni...
- szerintem sokmindenben becsaptak ott engem.

 

 

nyaralásban se nagyon lehet kitalálni, mit egyenek, de azért megkérdezni érdemes: 

- mit ennétek vacsorára?
- mákostészta!
- az nem lesz, nincs a kisboltban mák.
- pedig egy néni azt mondta egy bácsinak a vízben, hogy ma este minden lesz...
 

 

fullsizerender_19.jpg 

 

 

1 komment

itt nő fel

2016. június 01. 11:13 - paulonviki

kétcopfot csinálok reggel, szandra még mindig inkább a sámliról látja magát jól a tükörben, fogkrémet nyom, és beszél:

- képzeld el, anya, hogy engem most visszavisztek a gyerekotthonba...
- ne, kérlek, ne kelljen ezt most elképzelnem!
- nem igazából, csak képzeld el!
- nem akarom.
- na, képzeld el, anya, hogy engem oda visszavisztek! és akkor jönne értem más? örökbefogadna valaki?
- szandra, beszélgessünk erről délután, de ne most, kérlek!
- csak azért kérdem, mert kisbabákat szoktak csak örökbefogadni. de miért? én már tök okos és nagy vagyok, sokkal kényelmeebb mint egy kisbaba...
- ez azért így nem igaz, ti sem voltatok már kisbabák amikor megismerkedtünk...
- de! a csaba nagyon kicsi volt. meg én is. nem emlékszel?
- pontosan emlékszem mindenre. de azért egy hat és félévest és egy ötévest én nem neveznék kisbabának.
- figyelj, anya, annyi évesek voltunk, de tudod, hogy ez nem igaz, sokkal kisebbek igazából. én itt nőttem fel. 

 

két éve nemsokára, hogy megismerkedtünk, ez már felnőttszámításban is sok idő. csaba mostanában úgy meséli a gyerekotthoni emlékeit, hogy cumizó, pelenkás kisfiú benne. de azt nem hittem, hogy szandrának is ilyen nagy  távolságba került már mostani önmagához mérve.

img_6821.JPG

arról végül mégsem beszélgettünk, hogy miért nem fogadnak könnyen örökbe egy nagylányt. de miért is nem?

11 komment

szinte mindent tudnak

2016. május 25. 15:51 - paulonviki

dzseni tud: görkorcsolyázni (oké, görgorcsolya, vagy körkorcsolya), majdnem peonzázni, harisnyát húzni, biciklizni, nyelvetnyújtani, megsértődni, fütyülni (álmában is).

csaba tud: döntetlenre sakkot játszani velem, féééényévtááááávóóóólsáááág-ot énekelni, félnyolcig aludni néha, utállakbenneteket mondani, olvasni, lépcsőn lebiciklizni, eltűnni-megkerülni.

szandra tud: körmötvágni és festeni, toporzékolni reggel, bárhányszállal fonni, egyedül lemenni a parkba, 10 perc múlva visszajönni, olvasni, írni, görkorcsolyázni, szókirakót játszani majdnem, gördeszkázni, kézenállni.

én nem tudok: bicikliláncot visszatenni, egy görkorcsolyát és egy görgorcsolyát egyszerre feladni, három biciklit betenni a liftbe, megmutatni, hogyan kell eldobni a peonzát, reggel vicces lenni, este türelmes, és már nem bírom ölben vinni őket. 

 

dzseni szerint: nincs mindenkinek anyukája.

szandra szerint: végülis mindenkinek lesz anyukája valamilyen.

csaba szerint:

- balázs apukája nagyon szomorú lehet...
- igen, nagyon szomorú.
- talán ő a legszomorúbb...
- lehet.
- nekem él még az apukám meg az anyukám?
- itt vagyunk...
- nem ti! az igaziak!
- azt hiszem, élnek.
- ha halálos beteg lennék és meghalnék, akkor szegény apukám és anyukám nagyon-nagyon szomorú lenne...
- nagyon-nagyon szomorú lennék, ha megbetegednél. de egészséges és erős vagy!
- de a legszomorúbbak az igazi szüleim lennének!

most az elképzelt vérszerinti szülők elképzelt helyzetben szomorúak. és még mennyimindenfélék lesznek...

csaba elképzelte  a veszteségüket. van bőven. én nem is tudom elképzelni. de én nem is vagyok hétéves kisfiú, főleg nem vagyok csaba. 

csaba szeretne "vallású" lenni, ahogy mondja. az istenre szeretne gondolni. gondolj, csabikám! -  mondom neki. úgy gondolja az isten teremtette a földet, de a napot biztosan nem, ahhpz nem lehet hozzáérni, olyan forró. szandra nem hiszi el, hogy a földet az isten teremtette, hanem az teremtette, aki az istent teremtette. én meg nem tudom megmondani, az ki, hiába kérdi. dzseninek volt egy ötlete, hogy az az úristen. lehet. 

 

img_6532.JPG

 

 

 

2 komment

liberté, égalité, fraternité

2016. április 13. 11:58 - paulonviki

mindig szandra ágyán ülnek. van, hogy szandra sohatöbbé nem akarja ezt, és akkor nekem kell megparancsolni, "értsétek meg, hogy mindenkinek van magánterülete, amire ha akarod, senkit se engedsz be, senki sem sértheti meg, és te sem sértheted másét", fintorogva néznek rám, lekászálódnak az ágyról, én meg elmagyarázom szandrának, hogy nem tudom ezt a területet helyette védelmezni, "akkor mondjuk ki, hogy tilos az ágyadra ülni, és az egyértelmű, nem lehet ezt könnyen követni, hogy tíz perce még nem volt gond, most meg már nem lehet". aztán újra ott ül mind, gyerekméretű ágy, mégis elférnek hárman rajta, és már dzseni is szokta mondani, hoyg így meg úgy volt a gyerekotthonban, és bólogat a másik kettő, ha hárman vannak szandra ágyán, akkor nincs ezen vita, mindenki magánvalósága érvéynes a másik kettőre is, még álmodni is megengedett ugyanazt, közösek a playmobil figurák, szanadra megrajzolja dzseni rajzára, bármit amit kér, csaba lehet az összes védelmező férfiszerep, sárkányölő, harcos, közlekedésirendőr, tűzoltóparancsnok, postás vagy gitáros zenész, dzseni meg megkaphatja a törött tiarát, ha kéri, de a kis kardot is, szandra készségesen kiosztja a vágyott szerepeket és tárgyakat. 

csaba azonnal azt kérdezi, amikor érte megyünk az óvodába, "szandra hol van?", és mindig van egy kis aggodalom a hangjában. csabárol hosszú jellemzést kellett írni az iskolai jelentkezéshez, akkor gondoltam végig, hogy úgy igazán szandrához kötődik. egyszer elmondta nekem csaba, hogy bántja, hogy szandra sosem mondja, hogy szereti őt. biztosítottam róla, hogy szereti, lehet ezt tudni, akkor is, ha nem mondja, de csaba szerint én könnyen beszélek, mert nekem szokta mondani. 

nekem tényleg minden nap. 

nem szoktam rá válaszolni, hogy én is, megsimogatom, mosolygok, "te is nagyon szeretsz, mumi, tudom" mondja erre. 

"miért én vagyok a legutolsó?" kérdezni gyakran dzseni, mondjuk neki, "nem utolsó vagy, te vagy a legkisebb", de panaszkodik tovább, hogy ő jött utoljára. "hát, ez igaz, dzseni, nyáron neked csak az első hazatérésünneped lesz, nekünk meg a második!" oktatja csaba, de rátér arra, hogy szokott lenni (egyszer volt...) vattacukor, és ez eddig még mindig elvette a dolog élét. 

voltunk cigány rendezvényen, mondtam nekik, hogy "apát meghívták, lesznek zenészek, meg táncosok, örülne, ha vele mennénk, meg aztán, ti is cigány gyerekek vagytok", dzseni tiltakozott, ahogy szokott, "bizony ám!" mondta neki a kettő, de csk a fejét csóválta. apjuk mondott pár mondatot az esemény megnyitóján, meg még páran pár mondatot, és elhangzott 10 perc alatt nagyon sokszor a szó, hogy cigány. a gyerekek az első sorban ültek a földön, dzseni felállt, hátra jött hozzám, kérte, hogy hajoljak le, súgni akar valamit: 

-igaz, anya, hogy a ribizli cigánykutya?!
-persze! - feleltem.

 

fullsizerender_18.jpg

 

5 komment