– ki az én anyukám? – kérdi szandra.– sajnos én sem ismerem a nénit, aki szült téged. – felelek.– de a nevét azt tudod!– igen, tudom. – válaszolok, és várom, mi lesz.– mondd meg! – szólít fel.megmondom.– nem emlékszem rá egyáltalán, hiába próbálom... – mondja merengve.– senki sem emlékszik a…

-képzeld, anya, azt álmodtam, hogy jöttek értem a szüleim...-nahát!-nem ti! az igaziak.-igen, értem. és mi történt?-elszaladtam. mert nem akartam velük menni. -el akartak vinni?-vissza akartak vinni magukhoz.-féltél?-nagyon. idegenek akartak elvinni.-félelmetes álom, igen. ugye tudod, hogy senki sem…

kikéri a pörgősszoknyát. megpörgeti magát, megtántorodik, de nem esik el. mosolyog. kéri, fonjam be a haját hósszúcopfba. nem érdemes ezen vitatkozni, befonom. hosszú? igen! mosolyog. krétával felrajzol egy alakot, amolyan fej-láb ember. szeme, szája, orra, füle van. meg egy könnycsepp. -ki ő?-a…

vannak még elsők: mandulaműtét, kórház. ezen is túlvagyunk. úgy illet volna, láttam másoknál, hogy kihozzák a sápadt félalvót, az sír, nyöszörög, ha nincs még másfélméter, anyja ölébe fektetik, és lehet túlvagyunk-könnyek mögül nézni, hogy alszik a gyermek, és…

"tesséééééék?"mondja ez a kislány negyvenszer egy nap, mert nem beszélünk egy nyelvet. ő tanul gyorsabban, én pedig megprobálok rövidebb mondatokban beszélni.    "már veletek…

-figyelj, szandi, megeszem ezt a szem gabonapelyhet és meghalok.-igazibóóóóól?-nem. sajnos.-káááár...-jó lenne egyszer próbából meghalni. csak nehogy a gyerekotthonban ébredjek fel megint, mint már egyszer...   én a parkból pont odalátok a hegyre, mindig meg is nézem, csaba is…

"anyaaaa, anyaaaa..." kiabál csaba éjszaka, "mi a baj, csabikám?" kérdezem, és meglep, hogy még nem alszik, "az a baj, hogy szeretlek..." én is csak nehezen értem meg őt, de őt mégis könyebb, szandrában annyiminden beszorul még, csaba okosan mondja, és pontosan, csak bele kell,…

még mindig van egy csomag a karácsonyfa alatt, mert ovónéni mondta, hogy tegyék a fa alá. ezt minden gyerek érti, csak csaba nem, ő vár a további utasításra. "- kinek készítetted, csabikám? - a karácsonynak!" minden nap kérdezem, kibontjuk-e, kié, kinek készítette, át akarja-e…

   ilyen gyönyörű tulipántos ruhám nincs, és a nap se süt minden reggel, de valahogy így nézünk ki, ahogy leszállunk a tizenötösről és gyalogolunk az óvodába. de ma a nap is sütött, mondtam is nekik, hogy micsoda öröm, de csaba figyelmeztetett, hogy a föld másik felén…

van egy szakmai nézet, arról, hogy tudom, amit tudok a gyerekem múltjáról, de azt ne vele beszélgessem meg, vele arról és úgy beszéljek, ahogyan azt ő emlegeti. könnyen belátható, hogy ez így helyes, így lehet a gyerek tempójában haladni a feldolgozás felé, így maradhat ő meg…