kisrigók

"Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek. És bár véletek vannak, nem birtokaitok. Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem." (Kahlil Gibran)

2014. június 17. - találkozás: hihetetlen és szabálytalan

2014. június 17. 22:53 - paulonviki

ha valaki elmúlt öt éves, és a gyerekvédelem szakellátásában él, akkor van legalább félmétermagas aktatornya, annyira sokminden történt vele, mint amennyire nem történik semmi egy keddi napon egy gyerekotthonban, legfeljebb megérkeznek a szülei, de ezt még percekkel előtte se lehet tudni.

gondolom, a fiam korán kelt, a lányom is, de még egy órán át úgy tett, mintha aludna. felvették a tegnapi ruhát (tegnapelőtti is?), ma se találták orrfacsarónak a kicsik pelenkaszagát, és nem ették meg a reggelit, de valami viccet kitaláltak az asztalnál, és azon röhögtek csak igazán, hogy a kétésféléves is leutánozza, ki csak ők kaptak, de megérte. amikorra felszáradt a harmat a hegyvidéki parkban, akkor kimentek, és ekkor indultunk el mi is otthonról iratmegismerésre, és fantáziáltunk, mire mondhatnánk nemet, de nem tudtuk kitalálni. 

a lányom előhúz egy rollert a tárolóból, és mivel a kis betonösvényen tilos, a fűcsomók közt gurul, de van domb, és a végén még ügyeskedni is kell, hogy ne ütközzön a kerítésbe. hat és fél éves, mondják az adatok, meg hogy akkora csak, mint egy négyéves, mi meg arra gondolunk, hogy az egyötvenes ágy milyen sokáig jó lesz, és milyen jól elfér ölben is egy ilyen nagylány. verekedős, durva, csúnyánbeszél, de szépen is beszél, gazdag a szókincse, szereti az állatokat és nagyon okos. túl okos, olvassák fel a szakvéleményt, öntörvényű, irányító, dacos. a jellemzést nem a marketingese írta. 

fiam homokozni készül, de olyan unalmas eszközök vannak, markoló kéne már, hogy valamit igazán lehessen építeni ehelyett az ócska gyerekotthon helyett, vagy metróalagutat, olyat még soha nem is látott, de pont azért. öt éves elmúlt, kedves, értelmes, vidám, kicsit kisebb a kortársainál, szépen beszél, önállóan eszik, öltözik, mosakszik, nem rajzol, de énekel, a szakvélemény szerint várja, hogy családja legyen, néha verekszik, sokat rohangál. 

ebédelnek, mi meg megnézzük a fotóikat, grimaszolnak itt, fújjognak ott, fiam bohóckodva igyekszik megúszni, és a "mileszamásodik?"-ba reménykedik, lányom lehajtja a fejét, és ellenáll. de nekünk a fotókon mosolyognak, göndör a hajuk, ócska a ruhájuk, és gyönyörűek. 

amikor az életörténetüket mesélik el, akkor kell, hogy aludjanak, ezt ébren nem is lehetne kibírni, ez korhatáros mese, áthallatszik pestről budára, fel a hegyre. szeretném úgy képzelni, mikor átélték is aludtak, csak ma délután fognak felébredni... budapesti cigánycsaládból származnak, fiatal szüleiknek nem kellettek, hol itt, hol ott voltak rokonoknál, volt ahol csak nem törődtek velük, volt ahol bántották őket, a fiam hamar csecsemőotthonba került, a lányom elveszett a gyerekvédelem bonyolult rendszerében, nem részletezett rendőrségi ügy kapcsán került a szakellátásba, és onnan nevelőcsaládhoz. a testvérek csecsemőként találkozhattak, de valamilyen gyámhatósági hiba folytán elszakadtak egymástól, múltév novemberében ismertették össze őket, amikor örökbefogadó szülőket is találtak nekik. megismerkedtek egymással és a szülőjelöltekkel, átlagosan nehezen ment, nem volt előjele a kudarcnak, de mégis megtörtént, ami nagyon ritkán szokott, hazamentek új otthonukba, de egy hétvége után visszahozták őket. a gyerekvédelem úgy döntött, megpróbálja újra az örökbeadást, de nem mondja el, miért nem sikerült az első. a gyerekek csalódottak voltak és dühösek, a fiam bizalommal és örömmel indult el a gyerekotthonból,  csalódása mérhetetlen volt, a lányom számára kérdéses volt, hogy a három éve családként megélt nevelőcsaládot megéri-e otthagyni, de az igazi tragédia az lett, hogy a sikertelen örökbefogadás után nem a nevelőcsaládba, hanem a gyerekotthonba került vissza. hetekig ült a bontatlan bőröndje mellett, és csak azt mondogatta, jön majd érte az apukája, az új szülők meghátrálása nem volt annyira fájdalmas, mint az a felfoghatatlan helyzet, hogy a nevelőapa nem jön érte, nem viszi haza az otthonába, a szobájába, a "testvéreihez", az óvodájába, a kertjébe, a jószágokhoz, a falujába. a lányom hatévesen mindent elvesztett, a fiam ötévesen a reményt, arra, hogy szülei lesznek. két kirabolt kisgyerek. 

két törékeny kismadár. kisrigók. 

úgy megyünk el hozzájuk, hogy tudjuk a szabályt, megnézhetjük őket, de nem találkozunk, mi tudjuk, kik ők, de ők nem tudhatják, kik vagyunk, miért jöttünk. az intézet vezetője emiatt nem aggódik, a gyerekek bizalmatlanok az idegenekkel, nem is akarnak majd kapcsolatot teremteni velünk, igazi varázslat lesz majd megszelidíteni őket, de szépek és okosak, teszi hozzá gyorsan, mi pedig sűrgetjük, hogy kísérjen már a szobájukba minket, mert mostmár egyetlen percet se tudunk várni, reggel óta is mintha újra az a tizenév telt volna el, mióta gyerekekre vágyom. 

asztal körül ülnek, ránknéznek, lányom lehajtja a fejét, ezen a napon arcát nem is látjuk többet, az marad meg másnapig, amit a szobába lépéskor láttunk meg, fiam elrohan az asztaltól, és mindenki azt hiszi, elbújni akar. de egy ócska, kereketlen autót hoz, megmutatja, és egy kosár építőkocka felé hív, és levegővétel nélkül, kapkodva magyarázza, hogy garázst kéne építeni, de pajtát inkább, mert az autótorzó egy kombájn. a szakemberek a fejüket fogják, megtörtént a kapcsolatfelvétel, senkinek se a hibája, ha nem akarnak egy ötévest okolni, akkor jobb szemethúnyni felette. a gyerekeket a gondozónő kitereli a kertbe, a fiam kétszer visszaszalad, azt mondja, nem pisilt még, azért, aztán meg azért, mert valamit ittfelejtett, többször nem engedik vissza. 

én sírok, férjem igyekszik nemsírni. 

megyünk át a kerten, a gyerekorvos javaslatára úgy megyünk, hogy lássanak, és köszönhessenek, ha akarnak. lányom nem néz ránk, úgy integet, fiam kikiabál a kerítés mögül:

- doktornéni, a néni és a bácsi mikor jön legközelebb?

- megkérdezheted tőlük! - feleli a gyerekorvos

nem kérdezi meg, csak néz ránk, mi pedig mondjuk, hogy holnap. nem válaszol, csak bólint. 

  

1 komment
Címkék: ismerkedés múlt

A bejegyzés trackback címe:

https://kisrigok.blog.hu/api/trackback/id/tr666651485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Elepi Kőszál 2017.05.01. 22:15:23

Nem vagyok nagy internetes, eddig blogot sem olvastam. Végre ráleltem az elejére, pedig azt hittem, mindent elolvastam már. Csak folynak a könnyeim!