kisrigók

"Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek. És bár véletek vannak, nem birtokaitok. Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem." (Kahlil Gibran)

mit akarok ezzel?

2014. szeptember 10. 14:07 - paulonviki

mit akarok?

elképzelhetővé tenni, hogy milyenek a hétköznapok egy családban, ahová örökbefogadott gyerekek érkeznek, nem csecsemők, nem tipegők, okos, nagy óvódások.

kinek szól? 

annak a többezer nőnek és férfinak, akik gyerekre várnak, akik már elképzelték magukat egy kisbabával, de nem tudják, milyen lenne az élet egy a "felnőttnél is felnőttebb" kisgyerekkel.

miért kell ez?

mert van minden évben kétezer örökbeadható gyerek, de kevesebb mint nyolcszáz örökbefogadás történik. mivel a gyerekek kevesebb mint 10 százaléka csak a három év alatti, de az érvényes örökbefogadási határozattal rendelkezők háromnegyede 3 éves kornál húzza meg a határt, így többezer gyerek és szülő marad árván. 

hibája és mulasztása bőven van a gyerekvédelem rendszerének is, legfőként abban, hogy miért olyan sokára válik egy elhagyott gyerek örökbeadhatóvá, de a nagyobb gyerekek családbakerülési esélyeit mégis inkább a téves elképzelések rontják, és a kevés forrás, ahonnan ilyen történetek megismerhetők.

mi ha el akarnánk bújni, se tehetjük, fiamnak kedvenc helyszíne a busz és a villamos arra, hogy frappáns és hangos összehasonlításokat tegyen a gyerekotthon és a világ rendszeréről, mint két külön univerzumról - "érdekes, anya, hogy a gyerekotthonban nagyon kevés volt a villamos, vagy inkább egy se, de itt nálatok meg milyen sok van!" - mindenki füle hallatára, és az is közönség előtt hangzik el, ha lányom dühösen azt mondja a testvérének: "hagyj békén, mert különben örökbeadlak!". abban már nincs szakmai vita, és a józanész is azt súgja, semmilyen korú örökbefogadottság nem lehet titok, de a csecsemőkori örökbefogadást diszkréció övezi, olyan érthető diszkréció, mint ami a gyerekek fogantatási körülményeit is körülveszi, de egy öt éves kisgyerek családbakerülése az megtanít arra, hogy már ne is piruljak el, olyan sürgetőek és életbevágóak a kérdéseik és felfedezéseik, hogy készen kell álljunk a megbeszélésre akármikor és bárhol.

ha egy nő gyereket szeretne, akkor összefont karjai közé képzeli, amikor már elengedi azt a vágyát, hogy várandós legyen, hogy szüljön, hogy hasonlítson, de tökéletesebb legyen, akkor is sokáig megmarad az, hogy velem nőjön fel, én ringassam, én legyek az első és utolsó, akit anyának szólít. de hiszem, hogy ezek csak a kellékei annak a nagyobb vágynak, hogy szülővé (nehéz dolog, mert a szülni igéből képződik a szó) akarunk válni, hogy gyerekeket akarunk felnevelni, hogy családdá akarunk lenni. de azt is tudom, hogy példa nálkül elképzelni is nehéz, hogy egy ötévessel is anyává és apává alakulunk nagyon rövid idő alatt, hogy megkezdődhet egy családi élet in medias res. 

ki meséli el, hogy a hatéves is ringatható este, és míg én némán arra gondolok, hogy bárcsak már hat éve is, ő ki is mondja: "kár, hogy kisbaba koromban nem itt voltam", és ki meséli el, hogy "apa, téged már sosem foglak elfelejteni", hogy egy vagyunk a sokközül, ma még nem az egyetlenek, és azt, hogy véglegesek vagyunk még csak mi hisszük el, ők majd meglátják, vakhitnél már óvatosabbak?

én elmesélem!

 

22 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kisrigok.blog.hu/api/trackback/id/tr446685655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

T mint T 2014.09.10. 17:22:35

Jajj, de szep!
Szerintem is nagy elmeny lehet nagyobbacskat is orokbe fogadni!

megsem 2014.09.11. 06:36:44

erintettsegem okan, egyszuszra elolvastam az osszes bejegyzest! nagyon tetszik az irasok stilusa, a stilusod. rendkivul erdekelne, mi tortent egesz juliusban, augusztusban, es termeszetesen erdeklodve varom a kovetkezo bejegyzeseket is.

vegul iskolaba ment a lanyod, vagy inkabb meg egy evre az ovodat valasztottatok?
hogy elik meg napi szinten az elszakadast reggelente (ovoda, iskola)? ez okozott-e barmi nehezseget? te jo eg... es annyi kerdesem lenne meg!

... a mi kutyankat is ribizlinek hivjak! :)

Zsanuária 2014.09.11. 06:36:54

Szia Viki!
Egyszerre olvastam el az összeset, az ember nevet és sír. Köszi, hogy beengedsz az életetekbe. :) Kemények a miniterroristák, de mellette gondolom, ennivaló angyalok. :D
Ugye folytatod? :D

2014.09.11. 06:37:07

Bizarr dolog egy vadidegen gyereket befogadni, valaki másét. Olyan lehet, mint a turkálóból választott ruha, vagy rosszabb. Nem a te véred, nem tudsz úgy hozzáérni, sőt gondolni se rá, mint a sajátodra, inkább mint valami alienre. A természet útja az, hogy minden élőlény a saját utódját szereti és gondozza, nem a másét.

Szerintem teljesen kizárt, hogy egy idegen fattya után bármilyen érzelmet lehet táplálni, ami hasonló a saját gyerek iránt érzett érzelemhez. Nem véletlen, hogy az angolban a bastard szónak két teljesen külünböző jelentése van, és egyik sem valami pozitív dolog.

paulonviki 2014.09.11. 06:44:20

@megsem: ha nem is szigorúan kronológiában, de megírom a nyarat mindenképpen, örülök, hogy érdekel, köszönöm!
nem ment iskolába, sok lett volna, ráérünk, majd jövőre.

teribizlidnek is üdv!

paulonviki 2014.09.11. 06:45:04

@Zsanuária: örülök, köszönöm, folytatom!

paulonviki 2014.09.11. 06:50:03

@retrovírus: vannak olyan nemtermészetes jelenségek, amik mégiscsak gyakoriak: nem természetes, hogy előbb haljon meg egy gyerek, mint a szülei, de megtörténik, ahogy létezik az árvaság is, az elhagyatottság is. tud vele a társadalom mit kezdeni, de nagy szerencse, hogy nem kell bárkinek ezzel foglalkoznia.
(szorosan nemm tartozik ide, de bármelyik emlős állat felneveli más kölykét, akár a fajtársait, akár másik fajt, de ők nem blogolnak, és nem is kommentelnek.)

aso 2014.09.12. 07:02:34

Csodas a blog, minden szavat ittam. Gyonyoru ugyanakkor olomsulyu az egesz... Vegigbogtem. Nem vagyok blog olvaso (egy 2 eves perpetum mobile mellett folyamatos a mozgas), de Benneteket kovetni foglak. Baratsaggal: Fruzsi

aso 2014.09.12. 07:03:07

Végigolvastam... az elejétől a végéig. Kb. végig is bőgtem. Ne ijedj meg, ilyen vagyok. :-) Csodálatos az egész, ugyanakkor ólomsúlyú a téma. És nagyon érzékletesen, pontosan írsz. Köszönöm! Nem szoktam blogokat olvasni (én egy kétéves perpetum mobile-vel élem napjaim) de benneteket követni foglak. Barátsággal: Nagy Fruzsi Debrecenből

megsem 2014.09.12. 07:03:08

@paulonviki: jo dontesnek gondolom az ovit! varom a tobbi bejegyzest is, teljesen elvarazsoltal!

ribizlinek meg tolmacsolom:)

Bejgli 2014.09.12. 07:03:09

@retrovírus: "Szerintem teljesen kizárt, hogy egy idegen fattya után bármilyen érzelmet lehet táplálni". Szerintem abszolút lehetséges, bár tény, hogy jól fejlett empátiás érzék és színes érzelmi világ szükségeltetik hozzá ;)

@paulonviki: Csodálatos a blogod! Gratulálok és boldog éveket kívánok! :)

edyt 2014.09.12. 22:49:42

Nagyon boldog vagyok,hogy rátalàltam a blogodra. Teljesen hihetetlen és lenyűgöző,ami veletek történik. Régóta foglalkoztat az örökbefogadás ezért is őszintén remélem,hogy sokàig nyomon követhetjük az életeteket.

rizsarizsa 2014.09.12. 22:49:56

Kedves Viki!

Arról is írj kérlek, hogyan született meg a végső döntés, hogy örökbe fogadtok...milyen érzelmi állapotok előzték meg, és mi volt az, ami végül segített dönteni...mert gondolom azért kérdések voltak Benned, Bennetek!

Olvasni foglak, nagyon tetszik a stílusod, a témában több fronton is érintett vagyok, és sok erőt ad, amikről és ahogyan írsz :-)!

Dutka 2014.09.12. 22:50:02

A történeteid elvarázsoltak! Én is egy szuszra végigolvastam (és -pityeregtem), pedig épp nagyon rohanok, de muszáj volt! Nagyon jó a stílusod, ettől is olyan élvezetes az egyébként számomra rendkívül izgalmas téma. Külön köszönöm, hogy betekintést engedsz a kétségek, nehézségek, érzelmi viharok területére is, nekem ez külön megerősítés. Hasonló cipőben járok, mi már közeledünk a 3. évfordulóhoz, épp most jelent meg a történetünk egy másik blogon: orokbe.hu/2014/09/08/az-segitett-at-a-holtponton-hogy-arra-gondoltam-mennyivel-nehezebb-neki/#more-1541
Küldöm, hátha neked is megerősítés. Nagyon szorítok nektek!

paulonviki 2014.09.12. 23:00:28

@edyt: én pedig őszintén remélem, hogy bíztatást kapsz tőlem, és támaszt, ha belefogsz.

paulonviki 2014.09.12. 23:03:48

@rizsarizsa: később írok majd erről is, most nagyon leköt a gyerekek szemszöge a történetünkben, és olyan irreleváns lett, az az út, ahogy mi idejutottunk, ahogyan súlytalan lett a meddőség, a kudarcok, a nehéz évek is. de valamikor, ebből az új helyzetből nézve érdemes lesz ezt is végiggondolni, leírni, köszönöm az érdeklődésed.

paulonviki 2014.09.12. 23:07:11

@Dutka: olvastam a beszélgetést veled, szeretettel és megértéssel üdvözöllek titeket!

sterretje · www.gportal.hu/alekszatim 2014.10.09. 20:51:22

megindítóak az írásaid. nyelem a könnyeket. hálás vagyok, hogy rá(d)találtam! sok kérdésemre választ adsz, sok kétséges gondolatot elhessegetsz. köszönöm! követlek! (nem csak a blogodat...)

paulonviki 2014.10.09. 20:55:13

@sterretje sok erőt és örömet kívánok a "követéshez"!

Málnás Tramini 2014.10.10. 10:22:51

Kedves Viki, köszönöm. Profin írsz, nagyon jó olvasni, de nem is ez a lényeg. Az fog meg leginkább, ahogy képes vagy belehelyezkedni a gyerekek világába. Gyomorszájon vág átélni, milyen élete van ezeknek a gyerekeknek, mit cipelnek, milyen sebek tátonganak. Mi nem godnolkodunk örökbefogadáson, van három saját, épp elég nagy kihívás velük. De amit írsz, az nagyon is szembesít a saját anyaságommal is. Egyrészt hálássá tesz, hogy mennyi mindennel NEM kell megküzdenünk szülőként és gyerekként sem. Másrészt megmutatja, milyen ismeretlen mélységei lehetnek a mi védett életű gyerekeinkek is. A fiam (5) pl. napok óta azt kérdezi: mikor lesz vége a világnak? És még nyilván nem elégítették ki a válaszaink, mert újra és újra kérdezi. Meg amikor dühös vagyok és kiabálok vele, hogy "most is szeretsz, anya?". Így is sokat lehet tanulni tőletek. Köszönöm. Magdi