kisrigók

"Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek. És bár véletek vannak, nem birtokaitok. Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem." (Kahlil Gibran)

kötéltánc

2014. október 06. 11:31 - paulonviki

lányom lóg a karomon a kabátok között, megyünk haza az óvodábol a hideg októberi nap langyos délutánján: 

- anya, te vagy az én aranyérmem, vagyis aranykupám...

- és milyen versenyben nyertél el?

- kötéltánc...

ez a kislány végigkötéltáncolt az életén, míg hat és fél nem lett, hazaért, és megkér, hogy öltöztessem, mint egy kisbabát. a harmadik nevét hordja, szülőanyja nevén kezdte, kapott egy apanevet egyszercsak, és most tanítjuk neki a legigazibbat, "igen, a ribizlit is így hívják, mindenkit a családban", magyarázom nekik, és a gyerekorvosi rendelőben  lassan, érthetően, sokadjára, "nem, nem kell megtartani a régit zárójelben, ez a nevük, nincs a réginevük többé, igen, csak egy anyjaneve van, igen, csak én", bonyolult dolog ez, tudom. jó nézegetni az iratot, a hivatalban is az újszülöttek dobozból vették elő, ha ők nem is egészen, de mi újszülött szülők vagyunk, ehhez kétség se fér. 

fiam kérdezgeti, felnőttként is ez lesz-e a nevük, és nekünk mi volt gyerekkorunkban, és mivel nincs benne változás, nehezen érti, neki miért cserélték most ki a nevét, jókedvű napon szívesen használja, máskor dacosan mondja, nem úgy hívják, ő Csak Csaba, és kész. Amikor ő csakcsaba, akkor van az is, hogy nemvagyapa, nemvagyanya, nemtemondodmeg. 

megmondom, mikor fekszenek, mikor kelnek, kell-e sapka, lehet-e hozni biciklit, indulunk, maradunk, engedje, fogja, vigye ki, vegye le, rakja el, zárja el, zárja be. egész nap csak megmondok, meg időket osztok be, "cseréljetek! te jössz! add át neki, most ő jön". papírom van az anyaságról, onnan olvashatom ki, a megmondásból tudom egésznap, hogy én vagyok az, és a lelkifurdalásból éjszakánként, hogy nem voltam elég türelmes, hogy nem magyaráztam el, hogy nem értettem meg, és lebecsültem egy sírást csak azért, mert az én felnőttértékrendemben olyan nevetséges apróság volt csak az oka. 

kötéltánc ez, legalább napi egy főpróba, legalább napi egy premier. 

a margitszigeten két fa közé feszítenek kötelet, térdmagasságban egyensúlyoznak tizenévesek, lányom figyeli őket és fejét ingatja:

-ilyen alacsonyan? minek?

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kisrigok.blog.hu/api/trackback/id/tr246763419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BeckyThatcher 2014.10.06. 22:14:51

Gratulálok a szép helyezéshez! ("aranyérem" :))

pushup 2014.10.06. 22:16:11

ezeket mind elkövetjük ... csak a mi gyerekeink még kisebbek, amikor először hibázunk, amikor először vagyunk türelmetlenek, amikor először szégyeljük magunkat miatta és ezért nem tudnak szembesíteni a hibáinkkal. mire meg ekkorák lesznek, már jobban ránk hangolódnak és bár az igazságérzetük berzenkedik ellene, hogy miért jut valamire kevesebb idő, ha anya, apa fáradt, azért valahol belül már megérzik a rendszert.
mindegy, fog ez menni