kisrigók

"Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek. És bár véletek vannak, nem birtokaitok. Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem." (Kahlil Gibran)

liberté, égalité, fraternité

2016. április 13. 11:58 - paulonviki

mindig szandra ágyán ülnek. van, hogy szandra sohatöbbé nem akarja ezt, és akkor nekem kell megparancsolni, "értsétek meg, hogy mindenkinek van magánterülete, amire ha akarod, senkit se engedsz be, senki sem sértheti meg, és te sem sértheted másét", fintorogva néznek rám, lekászálódnak az ágyról, én meg elmagyarázom szandrának, hogy nem tudom ezt a területet helyette védelmezni, "akkor mondjuk ki, hogy tilos az ágyadra ülni, és az egyértelmű, nem lehet ezt könnyen követni, hogy tíz perce még nem volt gond, most meg már nem lehet". aztán újra ott ül mind, gyerekméretű ágy, mégis elférnek hárman rajta, és már dzseni is szokta mondani, hoyg így meg úgy volt a gyerekotthonban, és bólogat a másik kettő, ha hárman vannak szandra ágyán, akkor nincs ezen vita, mindenki magánvalósága érvéynes a másik kettőre is, még álmodni is megengedett ugyanazt, közösek a playmobil figurák, szanadra megrajzolja dzseni rajzára, bármit amit kér, csaba lehet az összes védelmező férfiszerep, sárkányölő, harcos, közlekedésirendőr, tűzoltóparancsnok, postás vagy gitáros zenész, dzseni meg megkaphatja a törött tiarát, ha kéri, de a kis kardot is, szandra készségesen kiosztja a vágyott szerepeket és tárgyakat. 

csaba azonnal azt kérdezi, amikor érte megyünk az óvodába, "szandra hol van?", és mindig van egy kis aggodalom a hangjában. csabárol hosszú jellemzést kellett írni az iskolai jelentkezéshez, akkor gondoltam végig, hogy úgy igazán szandrához kötődik. egyszer elmondta nekem csaba, hogy bántja, hogy szandra sosem mondja, hogy szereti őt. biztosítottam róla, hogy szereti, lehet ezt tudni, akkor is, ha nem mondja, de csaba szerint én könnyen beszélek, mert nekem szokta mondani. 

nekem tényleg minden nap. 

nem szoktam rá válaszolni, hogy én is, megsimogatom, mosolygok, "te is nagyon szeretsz, mumi, tudom" mondja erre. 

"miért én vagyok a legutolsó?" kérdezni gyakran dzseni, mondjuk neki, "nem utolsó vagy, te vagy a legkisebb", de panaszkodik tovább, hogy ő jött utoljára. "hát, ez igaz, dzseni, nyáron neked csak az első hazatérésünneped lesz, nekünk meg a második!" oktatja csaba, de rátér arra, hogy szokott lenni (egyszer volt...) vattacukor, és ez eddig még mindig elvette a dolog élét. 

voltunk cigány rendezvényen, mondtam nekik, hogy "apát meghívták, lesznek zenészek, meg táncosok, örülne, ha vele mennénk, meg aztán, ti is cigány gyerekek vagytok", dzseni tiltakozott, ahogy szokott, "bizony ám!" mondta neki a kettő, de csk a fejét csóválta. apjuk mondott pár mondatot az esemény megnyitóján, meg még páran pár mondatot, és elhangzott 10 perc alatt nagyon sokszor a szó, hogy cigány. a gyerekek az első sorban ültek a földön, dzseni felállt, hátra jött hozzám, kérte, hogy hajoljak le, súgni akar valamit: 

-igaz, anya, hogy a ribizli cigánykutya?!
-persze! - feleltem.

 

fullsizerender_18.jpg

 

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kisrigok.blog.hu/api/trackback/id/tr548602008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsu.B 2016.04.24. 16:45:34

Kedves Viki!
Előre is elnézést kérek, ha hosszú lenne, amit írok, most üzenek blogba életemben először, soha nem szoktam. Már jó ideje tervezgetem, hogy hozzászólok a blogodhoz, amit akkora örömmel és hálával olvasok mindig és amiben nem győzőm kivárni az újabb és újabb bejegyzéseket (annyi más emberhez hasonlóan, akik már írtak itt előttem). Remek a stílus, ahogy fogalmazol, pontosak és egyediek a meglátásaid, szépek a képek, amiket megragadsz az életetekből, olvasva titeket nagyon sokszor potyogtak a könnyeim és nap közben is sokszor eszembe jut egy egy mondat a gyerekeid szájából. Olykor olykor hangosan felnevetek, mert olyan tiszta és őszinte a humor, ami a mindennapi beszélgetéseitekből ide lecsapódik. Gratulalálok a családodhoz, a gyönyörű és okos Kisrigóidhoz, a lendületedhez, bátorságodhoz, a mozgósított energiákhoz, amikből telik írásra is, enélkül annyian lennénk szegényebbek az olvasók közül.
Tudom, hogy nem illik kérincsélni (pl. hogy írj gyakran, mert nap mint nap idezarándokolok megnézni, van e valami új történet, beszélgetés, hogy vagytok, mint vagytok), mert ez a te személyes közeged a naplóírásra és elsősorban nem az olvasóközönség szórakoztatása a cél, vagy hogy kielégüljön minden kiváncsi kérdező, de olyan sokszor eszembe jut, hogy megriszkírozom a felvetést: vajon át lehet e valamit adni abból, ahogyan a párod, mint férj és apa, saját szemszögéből megélni a gyerekekekkel a közös hétköznapokat, hogy pl. neki milyen volt keresztülmenni az örökbefogadási procedúrán? Nem lehetne beiktatni egy ”vendégbejegyzést”? Vagy csak ideemlíteni az ő meglátásait, esetleg a beszéd részleteit,amiket ezen a legutóbbi rendezvényen mondott? Lehet, hogy megállapodtatok, hogy ő a munkája, vagy más miatt ebből a naplóból kimarad, lehet, hogy tényleg túl beavatkozó a kérdésem, ezért akkor bocsánat, többet nem nyüstöllek iyenekkel. (Pedig érdekelne ugyanez még Ribizli szemszögéből is ... ;) )
Lelkesít a tudat, hogy vannak még ilyen karakán, becsületes, jó lelkű és eszű emberek Magyarországon, külön gratuláció, és nagy öröm, hogy a Waldorfhoz kerültetek és ha nem is írok ezután gyakran és hosszan, de gondolok rátok mindig és kívánom, hogy minden tervetek sikerüljön, megmaradjon köztetek ez a mindent összeragasztó és meggyógyító szeretet, soha ne fogyjon ki a lendületetek és töltődjetek egymásból a nehéz időkben (amikből lehetőleg nagyon kevés legyen). Köszönöm, hogy megosztod velünk, olvasókkal az életetek folyását.

paulonviki 2016.04.24. 16:49:27

@Zsu.B: Nagyon köszönöm, hoyg írtál!
Ribizlit tudnám legjobban szinkronizálni, azthiszem, férjemet kevésbé. Lehet, hoyg majd csinálok egy interjút vele, köszönöm az inspirációt.
Üdvözöllek, v

Kumari 2016.04.27. 13:39:59

Viki, mindig bámulattal olvaslak.Most azonban nem nagyon értem, miért nem mondod Szandinak, hogy szereted? A többieknek sem? van ebben valami koncepció?

paulonviki 2016.04.27. 13:41:59

@Kumari: dehogy koncepció! itt van az én sebzettségem, nehezen mondom. igyekszem, de nem esik ki könnyen belőlem. bámulom azt, aki bármikor és sokat mondja.

Kumari 2016.05.06. 09:03:28

Értem, és megértem.Nekem sem esik ki könnyen a számon, sose dobálóztam vele..Szememre is hányta az egyik gyerekem...erősen kell kondícionálni magamat, hogy mondjam.De ha nem haragszol, én azt mondanám, hogy mondd..nekik nagyon nagy szükségük van a megerősítésre ebben is. Szerintem persze:) de végülis te élsz velük, nyilván igazából te ismered őket.