kisrigók

"Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek. És bár véletek vannak, nem birtokaitok. Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem." (Kahlil Gibran)

Mese Gyerekeimnek - ötödik rész

2016. július 13. 20:35 - paulonviki

 

Meg kell enni a borsófőzeléket!

 

 

A villamosgaliba miatt Gigi és a nevelőmama elkéstek. A doktornő már a Gigi után következő gyerekekkel beszélgetett, Gigi pedig a folyosón lépdelt kockából kockába, és arra gondolt, milyen undok volt vele az a kisfiú, és hogy minek kell undoknak lenni, azzal akit nem is ismerünk, amikor szólították őket.

- Gigivel be lehet jönni!

- Jónapot, doktornő, ne haragudjon, hogy késtünk, valami történt a villamossal, Gigike el is esett, nagy izgalmak voltak, kész kaland az utazás ezzel a gyerekkel mindig… - fecsegte a nevelőmama, miközben a doktornő nézte Gigit, aki lehajtott fejjel állt az ajtóban.

- Megütötted magad, Gigi? -kérdezte a doktornő kedvesen.

- Nem… - felelt Gigi halkan.

- Hogy vagy? Hogy érzed magad az óvodában?

- Jól.

- Vannak barátaid?

- Nem.

- Kivel szoktál játszani?

- Senkivel.

- És beszélgetni?

- A Szaszkával.

- Akkor ő talán a barátod, mondhatjuk, nem?

- Nem! Szaszka a testvérem.

- Úgy van ez, Gigi, hogy akit nagyon megkedvelünk, azt akár testvérünknek is tudjuk gondolni…

- Én nem gondoltam, hogy Szaszka a testvérem - vágott közbe Gigi - de a Szaszka mondta, és ő ezeket a dolgokat tudja, meg az anyát is tudja, meg Csabót…

- Látja, doktornő, ezt meséltem magának - szólt közbe a nevelőmama, de a doktornő intett neki, hogy maradjon csendben.

- Szaszka is az oviba jár? - kérdezte a doktornő türelmesen.

- Szerintem nem.

- Hol szoktatok találkozni?

- Még sose találkoztunk…

- Értem.

- Doktornéni, kérdezhetek valamit?

- Persze, Gigi!

- Te tudod, hogyan születnek a gyerekek?

- Tudom.

- Neked van gyereked?

- Van.

- És ott voltál, amikor születtek?

- Igen.

- És emlékszel rá? A gyerekedre? Megismernéd az utcán?

- Ez nem ilyen egyszerű, Gigi…

- A Szaszka is mindig ezt mondja, ha nem akar nekem elmagyarázni valamit…

- Tudod, én együtt élek a gyerekeimmel, te sajnos nem maradhattál azzal a nénivel, aki szült téged, de a Mama nagyon jól vigyáz rád, és talán hamarosan…

- Meglesz az anyukám?!

- Gigi, egy kicsit rajzolgass, amíg a Mamával beszélgetünk egy kicsit, jó? kérdezte a doktornő, és elővette a többszínű filctollait, amit csak akkor szokott, ha nagyon szeretne elkápráztatni egy gyereket. Gigi forgatta is a tollakat, próbálgatta, a Nevelőmama pedig átment a doktornővel egy másik kis szobába, és a doktornő halkan magyarázott neki:

- Ne aggódjon amiatt, hogy képzeletbeli barátai vannak Giginek, a legtöbb gyereknek vannak, ha szükség van rájuk, ez nem okoz semmilyen bajt. De kérem, hogy legyen hozzá őszinte, egyre több kérdése van, fontos, hogy ezekre kapjon választ. A gyermek örökbeadásáról kell mostmár gondolkozni, meg fogom írni a javaslatomat erről, hogy rendeződjön a sorsa, és el kell kezdeni erről vele is beszélgetni. 

A nevelőmama kissé csalódottan indult haza Gigivel, úgy érezte, nem lett okosabb ettől a találkozástól: - De legalaább nincs nagy baj a kislánnyal… - gondolta, és kézenfogva igyekezett Gigivel a villamosmegállóba. 

- Siessünk haza ebédre, este megfőztem a borsófőzeléket, csak meg kell melegíteni, az a kedvenced, Gigike!

- Meg a nyalóka. - tette hozzá Gigi magában.

 

 

Csabó azt gondolta, ez lesz élete legunalmasabb nyara mostmár, hogy a hírpuska lelkét megette a villamos. Majd a galamb, az öreg Kukrú eljön néha, hoz valami hírt, de így nem lehet komolyan a haditerven dolgozni. - Talán a szökésen kéne dolgoznom, időm végülis van rá… - motyogta Csabó csak úgy magának, és elindult be a házba ebédelni, mert a gondozó néni már negyedszerre kiabált.

- Mit kell ma enni, Böbi néni?

- Borsófőzelék van csütörtökön, tudod, kisfiam, nem tegnap óta vagy itt…

- Mióta vagyok itt, Böbi néni?

- Most nem erről van szó, Csabó, most ebédelni kell.

- Bizonyos dolgokról, sosincs szó itt…

- Mit mondasz, Csabóka?

- Hogy nem szeretem a borsófőzeléket…

- A borsófőzeléket meg kell enni!

- Ezt tényleg minden héten el tetszik mondani nekem…

- Űlj le a helyedre és láss neki!

Csabó egy dolog miatt általában mégsem bánta a borsót. Amiért olyan jól számolható, egyszer hetvenig jutott vele, úgy hogy kivülről befelé haladt körbe-körbe, ahogy a mosogatóban folyik le a víz. De most nem volt kedve számolni sem, csak bamulta a szandálját, és arra gondolt, amire még sosem, hogy a láthatatlanság lenne a legjobb, és erről megint a szökés jutott eszébe. A szeme sarkából, mintha azt látta volna, hogy a borsószemek mozgolódni kezdenek… 

- Földrengés van az ebédemben - suttogta Csabó a melette ülő kisfiúnak, aki még nem is tudott beszélni, csak kanalazni a füle felé a főzeléket.

- Karcsika, ezek a borsók most sorba rendeződnek, mint a  katonák! Tudod, mi az a katona? -suttogta Csabó

- Csabó, ne szórakoztasd, Karcsikát, az evéssel foglalkozz inkább! - kiabált Böbi néni, de ezt csak Karcsika hallotta, de ő is csak a nevét.

- Nem katonák, ez egy rács! Hallod, ketrec! Idenézz! Ha a ketrec mögött tátott szájú oroszlán is lesz, megeszem a te főzeléked is, Karcsika, az összeset, amit még nem raktál a füledbe! Nem oroszlán! Tigris! Csíkos, figyelj, és fel-le járkál! Ilyet még nem láttál, karcsika, igaz?

Csabó bámulta a tányérját, úgy rendeződtek a borsószemek, mint egy rajzfilm, a tigris ketrece előtt gyerekek és felnőttek tolongtak, a gyerekek egyik kezében lufi volt, másikban perec.

- Ezt Kukrú se fogja elhinni nekem… Ha ezt most elmesélhetném Szaszkának..! - gondolta Csabó és bámulta  a tányért.

A kis Karcsika Csabót bámulta, ahogy Csabó arca változott, az volt egy rajzfilm Karcsikának. Csabó tátotta a száját, felvonta  a szemöldökét, mosolygott, meresztette a szemét.

- Ez egy állatkert, Karcsika! 

Böbinéni elindult körben az aszatalok körül, szedte össze a tányérokat, törölgette a gyerekek száját, küldte őket mosakodni.

- Csabóka, nem is ettél!

- Ne vidd el, Böbi néni, most kezdek enni!

- Dehogy kezdel, kisfiam, csak bohóckodtál ebédidő alatt! - mondta Böbi néni és felemelte a tányért. Csabó látta, hogy egy viziló Böbi néni keze felé kap, és Csabó valóban elkapta Böbi néni kezét.

- Ne vidd el, könyörgöm! - kiabált Csabó elkeseredetten, és már sírt is.

- Elég a hisztiből, állj fel az asztaltól, elpakolok, és beszélgetünk, mi volt ez megint! - mondta Böbi néni mérgesen, és a síró Csabó hasrafeküdt a szőnyegen, Karcsika nézte, és sírva fakadt ő is. 

 

 

 

Gigi álmosan ült ebédhez. A nevelőmamája megmelegítette a főzeléket, Gigi a tényérját pörgette, villamost vezetett.

- Jobbra megyek, balra megyek…-  mondta, és amikor jobbra tekert, akkor azt mondta balra, és amikor balra, azt mondta jobbra.

- Tedd le a tányért, Gigike, szedem a főzeléket. Eszel itt szépen egyedül, amíg kiteregetek?

- Aha…

Gigi egyedül maradt a konyhában, bámult ki az ablakon, a kanalát a szájában tartotta, és lenézett a főzelékre.

- Táncolnak a borsók! - kiálltotta 

És igazán, Gigi főzelékében is elindult a rendeződés, egy tó flamingókkal, egy hatalamas üvegház krokodillal, és hintákon hancúrozó csimpánzok. 

- Vigyázz, leesik a kismajmod a hátadról! - kiabált bele a tányérba Gigi az orángutánoknak, de azok csak futottak tovább. És az egyik, a legkisebb majom, tényleg lepottyant, és változott a kép, a kismajom ott ült a tigris ketrecében, a nagy csíkos jószág meg álmosan szimatolni kezdett. Gigi megrémült, hadonászott és sírvafakadt. A nevelőmama belépett a konyhába, és a zokogó Gigigt találta, aki sírva kiabál a tányérjába.

- Mi történt, Gigike? - kérdezte a Mama riadtan, és felemelte Gigit az asztaltól. Gigi csipaszkodott a nyakába, és sírva ismételgette, hogy: - a kismajom…. a kismajom…

- Milyen kismajom, Gigi? Miért sírsz?

- Nem tudom, Mama…

- Tudod mit? Van egy ötletem! Na, ne bőgj, mondom! - kérlelte kedvesen Gigit, Gigi pedig szipogott és nézett vissza az asztalra, ahol már mozdulatlan volt a borsófőzelék, pont olyan, mint amilyen kell legyen egy hétköznapi borsófőzelék.

- Figyelj rám, Kiscsillagom, elmegyünk hétvégén az állatkertbe! Na?

- Jó! Mama, ott vannak majmok?

- Vannak!

- És tigrisek?

- Persze.

- Ketrecben? Külön?

- Igen, Gigi, nagyon jó lesz, meglátod!

- Mama, játszhatok egy kicsot a porszívóval?

- Persze… Menj csak. Attól mindig jobb lesz a kedved. - sóhajtotta a nevelőmama, és lerakta Gigit.

Gigi beszaladt a gyerekszobába, leült a porszívócsőhöz, és hallózni kezdett.

 

Szaszka a szobájában kuksolt, a hajszárító a párnája alatt volt, ő pedig hason feküdt az ágyon, és azt játszotta, hogy nem is él. 

- Halló…. halló - hallatszott Gigi hangja nagyon távolról, Szaszka felugrott és kikapta a hajszárító-belefont a párnája alól.

- itt vagyok, Gigi!

- Szia, Szaszka, megebédeltél már?

- Nem. Ma nem ebédelek.

- Nekem a borsófőzelék állatkertet mutatott…

- Gigi, ne hülyéskedj!

- Szaszka, ezért hívtalak fel, az állatkert miatt! Egy kismajom is bajban van, azt hiszem, de majd odamegyünk a mamával, és meglátom. Te is gyere el, jó?

- Én? engem sose visznek ilyen helyekre, Gigi… Amúgy, nálunk is borsófőzelék volt…

- Egyedül nem tudsz eljönni?

- Gigi, én is gyerek vagyok, mint te, tudod. Nem megyek sehová egyedül.

- Szaszka, figyelj. el karom mesélni a borsófőzeléket!

- Várj, kiabálnak nekem, mindjárt jövök!

Szaszka eldugta a hajszárítot és leszaladt az emeletről. 

A konyhában Szaszka nevelőapja ült az asztalnál, és egy levelet olvasott fel hangosan:

- “Kérjük a nevelőszülőket, hogy a Nyugati-pályaudvarra a pénztárakhoz hozzák el a gyermekeket, ahonnan az árvabusszal megyünk tovább az állatkertbe. A gyermekeket este hat órára ugyanide visszük vissza, meleg ruhát csomagoljanak, de ennivaló nem szükséges, mivel az ebédet is megszerveztük.” - Árvabusz… Megáll az eszem… Hallod, Szaszka, milyen szerencse ért?! Felszállhatsz az árvabuszra! - mondta gúnyosan nevetve, Szaszka meg toporgott egy kicsit, csodálkozva meredt az asztalra, és  halkan annyit mondott:

- Jó, köszönöm. - és visszaszaladt a szobájába.

- Gigi, Gigi, halló - suttogott bele Szaszka a hajszárítóba.

- Itt vagyok.

- Nem fogod elhinni…

- De!

- Nem fogod elhinni, a borsófőzelék…

- Ugye, megmondtam!

- Valami fura dolog van, a tányérban a borsók elefántot formáztak… Te is elefántot láttál?

- Én nem…

- Te mit?

- Majmokat, meg madarakat, és egy kismajom egyedülmaradt!

- Állatkert, Gigi!

- Állatkertbe megyünk, mondta  a Mama nekem.

- A főzelék is állatkertet mutatott! És figyelj! Én elmegyek szombaton az állatkertbe!

- Mondtam, hogy gyere, ezért hívtalak fel.

- Tényleg mehetek, hallod! Ott találkozunk!

- Szaszka!

- Én úgy örülök!

- Én is!

- Mennem kell, keresnek…

- Szaszka, figyelj! Meg fogsz ismerni? Halló, Szaszka?! Figyelj…!

Gigi még suttogott a porszívócsőbe, de Szaszka már kifutott a kertbe, nem akart senkivel se találkozni, csak egyedül akart örülni, hogy találkozhat Gigivel, és a varázslatos borsófőzelékre gondolni nyugodtan. 

 

 

Böbi néni lefektette a kisebb gyerekeket délutáni alvásra, Csabó csak feküdt tovább némán a szőnyegen, talán estig feküdt volna, de Böbi néni felemelte a földről, és komolyan beszélni kezdett hozzá:

- Csabóka, te vagy itt a legnagyobb, szeretném, ha már nem lennének ilyen gondok veled… Mi volt ez megint?

- Semmi. - mondta dacosan Csabó, és a tigrisre gondolt, meg arra, hogy állatkertben lenne jobb lakni inkább.

- Szerettem volna, ha rendesen ebédelsz, és azután akartam megmondani, hogy szombatra van egy meglepetésem.

Csabó csak vonogatta a vállát, haragudott Böbi nénire nagyon. 

- Megmondjam, mi a meglepetés?

- Aha…

- Na akkor nézz rám legalább!

- Jó, Böbi néni, mondd meg!

- Szombaton elmehetünk az állatkertbe.

- Tényleg?

- Igen.

- Tudod, Böbi néni, a borsófőzelék pont az állatkertet…

- Tessék?

- Semmi… Csak azt akartam mondani, hogy kár, hogy nem ebédeltem rendesen. 

Szólj hozzá!
Címkék: mese

A bejegyzés trackback címe:

https://kisrigok.blog.hu/api/trackback/id/tr68886104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.