mamikám, papikám, becézget minket, szép a ruhám, finom az illatom, ne haljunk meg soha, nem költözik el, akkor sem, ha felnőtt lesz, legjobbmama, legjobbapa vagyunk. ha nem éppen gonoszok, utállak, nemvagyigazi, nemtemondodmeg, nemteparancsolsz.
testvérségük mostánaban valóságosabb lett, mondják, hogy hasonlítanak egymásra, és lányom örömmel állapította meg, hogy bizonyos régenvolt szomorú történelmi esemény idején ők még nem éltek, mert együtt voltak anyukájuk hasában biztonságban. az ikerséget nem kérdőjeleztem meg, a biztonságot főleg nem...
- de miért van háború?- mindig vannak, akik több hatalmat akarnak...- meg akarnak őlni kedves embereket?- nem akarnak, de mégis ez lesz az ára a hatalomnak...- nem igazán jó ötlet...- nem igazán...- most nincs háború, ugye?- európában nincs.- más bolygón?- más földrészen.- ezen a földgömbön?- ezen. - csak a jászaimaritérvégállomáson ne legyen sose!
többet alszanak és kevesebbet esznek. az utóbbin ki tudok borulni, nyolc hónapja vannak gyerekeim, biztos ki szokás borulni azon, eszik-e eleget a nyolchónapos. de el tudok menni este moziba, nem aggódom túl sokat, és nem képzelem már azt sem, hogy csak én tudok minden helyzetet megoldani. ugyanakkor az is kiderült, hogy sok nehézséget éppen én okozok. óvodaidőben alszom is, nem is aznapi, múltévi fáradtságot, meg ha lehet ilyet, előre is.
- valamiért el fogok kezdeni sírni...- miért, csabikám?- nem tudom... talán mert megrágcsálom az ujjam és fáj... de igazán inkább a szomorúság miatt...- szomorú vagy?- csak, ha elromlik valami motor bennem, akkor. anya, figyelj, nagyon hiányoztál nekem a gyerekotthonban! volt egy láthatatlan karórám, az megmondta a nevedet, nem csak azt, hogy anya, az egészet.