Meg kell enni a borsófőzeléket!
A villamosgaliba miatt Gigi és a nevelőmama elkéstek. A doktornő már a Gigi után következő gyerekekkel beszélgetett, Gigi pedig a folyosón lépdelt kockából kockába, és arra gondolt, milyen undok volt vele az a kisfiú, és hogy minek kell undoknak lenni, azzal akit nem is ismerünk, amikor szólították őket.
- Gigivel be lehet jönni!
- Jónapot, doktornő, ne haragudjon, hogy késtünk, valami történt a villamossal, Gigike el is esett, nagy izgalmak voltak, kész kaland az utazás ezzel a gyerekkel mindig… - fecsegte a nevelőmama, miközben a doktornő nézte Gigit, aki lehajtott fejjel állt az ajtóban.
- Megütötted magad, Gigi? -kérdezte a doktornő kedvesen.
- Nem… - felelt Gigi halkan.
- Hogy vagy? Hogy érzed magad az óvodában?
- Jól.
- Vannak barátaid?
- Nem.
- Kivel szoktál játszani?
- Senkivel.
- És beszélgetni?
- A Szaszkával.
- Akkor ő talán a barátod, mondhatjuk, nem?
- Nem! Szaszka a testvérem.
- Úgy van ez, Gigi, hogy akit nagyon megkedvelünk, azt akár testvérünknek is tudjuk gondolni…
- Én nem gondoltam, hogy Szaszka a testvérem - vágott közbe Gigi - de a Szaszka mondta, és ő ezeket a dolgokat tudja, meg az anyát is tudja, meg Csabót…
- Látja, doktornő, ezt meséltem magának - szólt közbe a nevelőmama, de a doktornő intett neki, hogy maradjon csendben.
- Szaszka is az oviba jár? - kérdezte a doktornő türelmesen.
- Szerintem nem.
- Hol szoktatok találkozni?
- Még sose találkoztunk…
- Értem.
- Doktornéni, kérdezhetek valamit?
- Persze, Gigi!
- Te tudod, hogyan születnek a gyerekek?
- Tudom.
- Neked van gyereked?
- Van.
- És ott voltál, amikor születtek?
- Igen.
- És emlékszel rá? A gyerekedre? Megismernéd az utcán?
- Ez nem ilyen egyszerű, Gigi…
- A Szaszka is mindig ezt mondja, ha nem akar nekem elmagyarázni valamit…
- Tudod, én együtt élek a gyerekeimmel, te sajnos nem maradhattál azzal a nénivel, aki szült téged, de a Mama nagyon jól vigyáz rád, és talán hamarosan…
- Meglesz az anyukám?!
- Gigi, egy kicsit rajzolgass, amíg a Mamával beszélgetünk egy kicsit, jó? kérdezte a doktornő, és elővette a többszínű filctollait, amit csak akkor szokott, ha nagyon szeretne elkápráztatni egy gyereket. Gigi forgatta is a tollakat, próbálgatta, a Nevelőmama pedig átment a doktornővel egy másik kis szobába, és a doktornő halkan magyarázott neki:
- Ne aggódjon amiatt, hogy képzeletbeli barátai vannak Giginek, a legtöbb gyereknek vannak, ha szükség van rájuk, ez nem okoz semmilyen bajt. De kérem, hogy legyen hozzá őszinte, egyre több kérdése van, fontos, hogy ezekre kapjon választ. A gyermek örökbeadásáról kell mostmár gondolkozni, meg fogom írni a javaslatomat erről, hogy rendeződjön a sorsa, és el kell kezdeni erről vele is beszélgetni.
A nevelőmama kissé csalódottan indult haza Gigivel, úgy érezte, nem lett okosabb ettől a találkozástól: - De legalaább nincs nagy baj a kislánnyal… - gondolta, és kézenfogva igyekezett Gigivel a villamosmegállóba.
- Siessünk haza ebédre, este megfőztem a borsófőzeléket, csak meg kell melegíteni, az a kedvenced, Gigike!
- Meg a nyalóka. - tette hozzá Gigi magában.
Csabó azt gondolta, ez lesz élete legunalmasabb nyara mostmár, hogy a hírpuska lelkét megette a villamos. Majd a galamb, az öreg Kukrú eljön néha, hoz valami hírt, de így nem lehet komolyan a haditerven dolgozni. - Talán a szökésen kéne dolgoznom, időm végülis van rá… - motyogta Csabó csak úgy magának, és elindult be a házba ebédelni, mert a gondozó néni már negyedszerre kiabált.
- Mit kell ma enni, Böbi néni?
- Borsófőzelék van csütörtökön, tudod, kisfiam, nem tegnap óta vagy itt…
- Mióta vagyok itt, Böbi néni?
- Most nem erről van szó, Csabó, most ebédelni kell.
- Bizonyos dolgokról, sosincs szó itt…
- Mit mondasz, Csabóka?
- Hogy nem szeretem a borsófőzeléket…
- A borsófőzeléket meg kell enni!
- Ezt tényleg minden héten el tetszik mondani nekem…
- Űlj le a helyedre és láss neki!
Csabó egy dolog miatt általában mégsem bánta a borsót. Amiért olyan jól számolható, egyszer hetvenig jutott vele, úgy hogy kivülről befelé haladt körbe-körbe, ahogy a mosogatóban folyik le a víz. De most nem volt kedve számolni sem, csak bamulta a szandálját, és arra gondolt, amire még sosem, hogy a láthatatlanság lenne a legjobb, és erről megint a szökés jutott eszébe. A szeme sarkából, mintha azt látta volna, hogy a borsószemek mozgolódni kezdenek…
- Földrengés van az ebédemben - suttogta Csabó a melette ülő kisfiúnak, aki még nem is tudott beszélni, csak kanalazni a füle felé a főzeléket.
- Karcsika, ezek a borsók most sorba rendeződnek, mint a katonák! Tudod, mi az a katona? -suttogta Csabó
- Csabó, ne szórakoztasd, Karcsikát, az evéssel foglalkozz inkább! - kiabált Böbi néni, de ezt csak Karcsika hallotta, de ő is csak a nevét.
- Nem katonák, ez egy rács! Hallod, ketrec! Idenézz! Ha a ketrec mögött tátott szájú oroszlán is lesz, megeszem a te főzeléked is, Karcsika, az összeset, amit még nem raktál a füledbe! Nem oroszlán! Tigris! Csíkos, figyelj, és fel-le járkál! Ilyet még nem láttál, karcsika, igaz?
Csabó bámulta a tányérját, úgy rendeződtek a borsószemek, mint egy rajzfilm, a tigris ketrece előtt gyerekek és felnőttek tolongtak, a gyerekek egyik kezében lufi volt, másikban perec.
- Ezt Kukrú se fogja elhinni nekem… Ha ezt most elmesélhetném Szaszkának..! - gondolta Csabó és bámulta a tányért.
A kis Karcsika Csabót bámulta, ahogy Csabó arca változott, az volt egy rajzfilm Karcsikának. Csabó tátotta a száját, felvonta a szemöldökét, mosolygott, meresztette a szemét.
- Ez egy állatkert, Karcsika!
Böbinéni elindult körben az aszatalok körül, szedte össze a tányérokat, törölgette a gyerekek száját, küldte őket mosakodni.
- Csabóka, nem is ettél!
- Ne vidd el, Böbi néni, most kezdek enni!
- Dehogy kezdel, kisfiam, csak bohóckodtál ebédidő alatt! - mondta Böbi néni és felemelte a tányért. Csabó látta, hogy egy viziló Böbi néni keze felé kap, és Csabó valóban elkapta Böbi néni kezét.
- Ne vidd el, könyörgöm! - kiabált Csabó elkeseredetten, és már sírt is.
- Elég a hisztiből, állj fel az asztaltól, elpakolok, és beszélgetünk, mi volt ez megint! - mondta Böbi néni mérgesen, és a síró Csabó hasrafeküdt a szőnyegen, Karcsika nézte, és sírva fakadt ő is.
Gigi álmosan ült ebédhez. A nevelőmamája megmelegítette a főzeléket, Gigi a tényérját pörgette, villamost vezetett.
- Jobbra megyek, balra megyek…- mondta, és amikor jobbra tekert, akkor azt mondta balra, és amikor balra, azt mondta jobbra.
- Tedd le a tányért, Gigike, szedem a főzeléket. Eszel itt szépen egyedül, amíg kiteregetek?
- Aha…
Gigi egyedül maradt a konyhában, bámult ki az ablakon, a kanalát a szájában tartotta, és lenézett a főzelékre.
- Táncolnak a borsók! - kiálltotta
És igazán, Gigi főzelékében is elindult a rendeződés, egy tó flamingókkal, egy hatalamas üvegház krokodillal, és hintákon hancúrozó csimpánzok.
- Vigyázz, leesik a kismajmod a hátadról! - kiabált bele a tányérba Gigi az orángutánoknak, de azok csak futottak tovább. És az egyik, a legkisebb majom, tényleg lepottyant, és változott a kép, a kismajom ott ült a tigris ketrecében, a nagy csíkos jószág meg álmosan szimatolni kezdett. Gigi megrémült, hadonászott és sírvafakadt. A nevelőmama belépett a konyhába, és a zokogó Gigigt találta, aki sírva kiabál a tányérjába.
- Mi történt, Gigike? - kérdezte a Mama riadtan, és felemelte Gigit az asztaltól. Gigi csipaszkodott a nyakába, és sírva ismételgette, hogy: - a kismajom…. a kismajom…
- Milyen kismajom, Gigi? Miért sírsz?
- Nem tudom, Mama…
- Tudod mit? Van egy ötletem! Na, ne bőgj, mondom! - kérlelte kedvesen Gigit, Gigi pedig szipogott és nézett vissza az asztalra, ahol már mozdulatlan volt a borsófőzelék, pont olyan, mint amilyen kell legyen egy hétköznapi borsófőzelék.
- Figyelj rám, Kiscsillagom, elmegyünk hétvégén az állatkertbe! Na?
- Jó! Mama, ott vannak majmok?
- Vannak!
- És tigrisek?
- Persze.
- Ketrecben? Külön?
- Igen, Gigi, nagyon jó lesz, meglátod!
- Mama, játszhatok egy kicsot a porszívóval?
- Persze… Menj csak. Attól mindig jobb lesz a kedved. - sóhajtotta a nevelőmama, és lerakta Gigit.
Gigi beszaladt a gyerekszobába, leült a porszívócsőhöz, és hallózni kezdett.
Szaszka a szobájában kuksolt, a hajszárító a párnája alatt volt, ő pedig hason feküdt az ágyon, és azt játszotta, hogy nem is él.
- Halló…. halló - hallatszott Gigi hangja nagyon távolról, Szaszka felugrott és kikapta a hajszárító-belefont a párnája alól.
- itt vagyok, Gigi!
- Szia, Szaszka, megebédeltél már?
- Nem. Ma nem ebédelek.
- Nekem a borsófőzelék állatkertet mutatott…
- Gigi, ne hülyéskedj!
- Szaszka, ezért hívtalak fel, az állatkert miatt! Egy kismajom is bajban van, azt hiszem, de majd odamegyünk a mamával, és meglátom. Te is gyere el, jó?
- Én? engem sose visznek ilyen helyekre, Gigi… Amúgy, nálunk is borsófőzelék volt…
- Egyedül nem tudsz eljönni?
- Gigi, én is gyerek vagyok, mint te, tudod. Nem megyek sehová egyedül.
- Szaszka, figyelj. el karom mesélni a borsófőzeléket!
- Várj, kiabálnak nekem, mindjárt jövök!
Szaszka eldugta a hajszárítot és leszaladt az emeletről.
A konyhában Szaszka nevelőapja ült az asztalnál, és egy levelet olvasott fel hangosan:
- “Kérjük a nevelőszülőket, hogy a Nyugati-pályaudvarra a pénztárakhoz hozzák el a gyermekeket, ahonnan az árvabusszal megyünk tovább az állatkertbe. A gyermekeket este hat órára ugyanide visszük vissza, meleg ruhát csomagoljanak, de ennivaló nem szükséges, mivel az ebédet is megszerveztük.” - Árvabusz… Megáll az eszem… Hallod, Szaszka, milyen szerencse ért?! Felszállhatsz az árvabuszra! - mondta gúnyosan nevetve, Szaszka meg toporgott egy kicsit, csodálkozva meredt az asztalra, és halkan annyit mondott:
- Jó, köszönöm. - és visszaszaladt a szobájába.
- Gigi, Gigi, halló - suttogott bele Szaszka a hajszárítóba.
- Itt vagyok.
- Nem fogod elhinni…
- De!
- Nem fogod elhinni, a borsófőzelék…
- Ugye, megmondtam!
- Valami fura dolog van, a tányérban a borsók elefántot formáztak… Te is elefántot láttál?
- Én nem…
- Te mit?
- Majmokat, meg madarakat, és egy kismajom egyedülmaradt!
- Állatkert, Gigi!
- Állatkertbe megyünk, mondta a Mama nekem.
- A főzelék is állatkertet mutatott! És figyelj! Én elmegyek szombaton az állatkertbe!
- Mondtam, hogy gyere, ezért hívtalak fel.
- Tényleg mehetek, hallod! Ott találkozunk!
- Szaszka!
- Én úgy örülök!
- Én is!
- Mennem kell, keresnek…
- Szaszka, figyelj! Meg fogsz ismerni? Halló, Szaszka?! Figyelj…!
Gigi még suttogott a porszívócsőbe, de Szaszka már kifutott a kertbe, nem akart senkivel se találkozni, csak egyedül akart örülni, hogy találkozhat Gigivel, és a varázslatos borsófőzelékre gondolni nyugodtan.
Böbi néni lefektette a kisebb gyerekeket délutáni alvásra, Csabó csak feküdt tovább némán a szőnyegen, talán estig feküdt volna, de Böbi néni felemelte a földről, és komolyan beszélni kezdett hozzá:
- Csabóka, te vagy itt a legnagyobb, szeretném, ha már nem lennének ilyen gondok veled… Mi volt ez megint?
- Semmi. - mondta dacosan Csabó, és a tigrisre gondolt, meg arra, hogy állatkertben lenne jobb lakni inkább.
- Szerettem volna, ha rendesen ebédelsz, és azután akartam megmondani, hogy szombatra van egy meglepetésem.
Csabó csak vonogatta a vállát, haragudott Böbi nénire nagyon.
- Megmondjam, mi a meglepetés?
- Aha…
- Na akkor nézz rám legalább!
- Jó, Böbi néni, mondd meg!
- Szombaton elmehetünk az állatkertbe.
- Tényleg?
- Igen.
- Tudod, Böbi néni, a borsófőzelék pont az állatkertet…
- Tessék?
- Semmi… Csak azt akartam mondani, hogy kár, hogy nem ebédeltem rendesen.