ilyen gyönyörű tulipántos ruhám nincs, és a nap se süt minden reggel, de valahogy így nézünk ki, ahogy leszállunk a tizenötösről és gyalogolunk az óvodába. de ma a nap is sütött, mondtam is nekik, hogy micsoda öröm, de csaba figyelmeztetett, hogy a föld másik felén este van. mondtam neki, hogy "ez nekünk most itt nem számít", "nincs igazad, anya", mondta erre. nem vitatkoztam tovább. "forog a föld nagyon gyorsan, csak nagyon nagy és gömbölyű, de az utak attól még egyenesek, azért tud járni a tizenötös könnyen, nem azért késik, mert a föld gömbölyű..." de nekem ezek a témák reggel nehezek, én csak szeretnék egyszerűen örülni a napsütésnek, de nehéz ez, mert egy hatalams építkezés melett megyünk el, és az erőgépek működéséről délutánra se tudok többet.
és ez az első városi karácsony csabának nagyon elbizonytalanító. sokszor siránkozik, hogy már elkezdődött, csak nálunk nincs "karácsonyifa", a gyerekotthonban is biztos van, csak ő már sajnos nincs ott. és a mikulás is biztosan ment már a gyerekotthonba, de őt ott nem találja. már az is felmerült bennem, hogy állítsunk mi is hamarabb fát, meg jöjjön a mikulás, ne várjuk meg a napját, minek magyarázzam századszorra is, hogy nincs még itt az ideje, csak díszítik a várost, mint mi is a lakást, várni kell még. de mégis inkább bízom benne, hogy az idén ezt megérti.
nosztalgikusak is lettek az ünnepvárástól és szorongóak, ezen az se könnyít, hogy én is aggódom, nekünk is ez az első gyerekes karácsonyunk, szóljon nagyot, de el ne túlozzam, kapják azt, amire vágynak, akkor is, ha hülyeség. mesélnek karácsonyokat, többnyire nem valóságosak, teli van fantáziával, azt is nehezen bogozom ki belőle, mi a vágy benne, és mi inkább a félelem.
lányom hasonlítani, hozzámérni fogja régikarácsonyához, és ez akkor is el fogja szomorítani, ha csillogóbb és illatosabb lesz a mostani. a gyászév is éppen azért év, mert meg kell legyen minden ünnepből az első új, az első születésnap, az első évforduló, az első karácsony a hiánnyal, készülnöm kell rá, hogy nem lesz ez sem most felhőtlen. az augusztus 20-rol nem is gondoltam, hogy előhívja ezt a nosztalgiát: "piripócson a tüzijáték este kezdődött és reggelig tartott..." mondta sírva, ottani gyerekekről mesélt, és belerúgott csabába, nehéz napunk volt, és nem voltam rá felkészülve.
csabának ez a sötétség is nehéz, azt álltja, a gyerekotthonban ilyen sötét sosem volt. értem őt, besötétedett, behúzták a függyönyöket, sosem járt kint négy óra után. ez a tél, mesélem neki, ezért van ez a sok gyertya, hétről-hétre többet gyújtunk, ebben a sötétben érkezik a karácsony, és utána már fogy is ez a sötétség, majd meglátja, egyre hosszabbodnak a nappalok. lányomnak eszébe jut, hogy valami üstökös van a karácsonyban, mesélem neki, hogy van ám, és úgy mesélik, régesrégen bölcs embereknek mutatta az utat, hogy odataláljanak a várvavárt királyhoz, követték az útját, és igencsak csodálkoztak, hogy az bizony nem egy palotához vezette őket, hanem csak egy faluszéli istálóba, no, lám, akárhol megszülethet valami csodás, akárhonnan lehet valaki királlyá. "mint mária fia!" mondja, "pontosan", mondom én.