mire jók ma ezek a messzire nem vivő beszélgetések?

egyrészt nem jók, hanem szükségszerűek.

másrészt pontosan jelzi nagylányom, hogy élő probléma benne, munkál, kérdéseket ébreszt és szorongást okoz. én pedig jelezhetem, hogy nem tabu, nem is titok, de következetesen azt is, hogy nekünk sincs részletes tudásunk a történetéről, nem mi rejtjük el előle.

az egy-egy év korkülönbség hármuk között egyszerre teszi őket alkalmassá sokmindenre, de a sorsfeldolgozásban egészen máshol tartanak, és ennek tiszteletét meg is követelik.  nagyon éles határt szabnak abban is, meddig akarnak egy beszelgetésben eljutni, ha ezt betartom, nem bántom meg őket. 

szandra izgatott mosollyal ül a székben és várja a fülbelövés -  fájdalmas, de megéri - pillanatát, vele izgulunk, csaba majdnem sír, dzseni büszke, pillanatokon belül a fülében lesz az a kicsi kék kő, ami gyönyörű, ebben mind megegyeztünk.

arra csak nekem kell gondolni, hogy ennek a nagylánynak, aki akkor kislány, kisbaba valahol, valaki már tett fülbevalót a fülébe, csak eltűnt az a kis ékszer, elmúlt a lyuk is.

elmúlt de nem nyomtalanul.