van egy lovacska, és két kisebb, az egyik nagyon hasonlít a nagyra, a másik egyáltalán nem. 

lányom: kell majd még egy nagy ló, hogy mindakettőnek legyen anyukája!

én: és nem lehet, hogy mindakettőjüknek ő az anyukája?

lányom: ennek? de hát ez nagyon másmilyennek néz ki!

én: szerintem az egyiket ő szülte, a másikat örökbefogadta.

lányom: az mit jelent?

döbbenten nézek rá, ezt már mi is sokszor megbeszéltük, de ő évek óta él ezzel a szóval, majdnem törvényi pontossággal tudja. most viszont én akarom megtudni, mi van éppen a fejében.

én: tényleg nem tudod?

lányom: de tudom. csak nem tudom, hogy az milyen.

megdöbbenek és meg is rémülök.

én: hát, ilyen, ahogy mi örökbefogadtunk titeket, ti vagytok a gyerekeink, mi vagyunk a szüleitek egész életünkben, örökké.

lányom csak néz, mimt aki először hallja ezeket a szavakat. gondolkodom, hogy az utóbbi egy héten tényleg nem beszélgettünk erről, de már harmincszor biztosan. 

én: ugye, te tudod, hogy mi titeket örökbefogadtunk, a mi gyerekeink vagytok egész életetekben, örökké?

elismétlen, és választ is akarok kapni rá, hogy most is megértette.

lányom: azt hittem, ez csak egy nagyon hosszú hétvége, aztán visszamegyünk a gyerekotthonba...

ölelgetem, újraelmondom, még este elalvás előtt is, és úgy fáj a szívem... lányom tudja, megértette, és el is hitte, hogy amikor július 5-én hazajöttünk, akkor nem egy hétvégére jöttek, tudja, elhiszi, csak nem egészen biztos benne. amikor januárban elköszönt a nevelőcsaládjától, akkor bizalommal ment haza, azokhoz a szülőkhöz, akiket hónapok alatt lassan megismert, és elfogadott, akikről a nevelőmama elmondta, hogy az igaziak lesznek, akikre rábeszélték őt, hogy jó lesz az, mert az örökre szól, hiszen eddig csak nevelkedett, vigyáztak rá, de most anyukája és apukája lesz, menjen csak bátran. örökre, mondták nekik, ez egy olyan gurulós szó, jó kimondani is, és a gyerekek még jobban is értik, nekik minden végtelen, a mi véges életünkben az örökre se tart örökké, de nekik, ezzel se kell bajlódni, az örökre az örökre van, nincs vége, nem múlik el. 

de mégis "eljött egy idegen néni és egy idegen bácsi (valakik valamelyik hivatalból), segítettek mindent összepakolni és elvittek minket autóval a gyerekotthonba." rövid dolog lehet ez az örökre, gondolhatják, közel van ez a végtelen, hamar odaértek, és mint egy peremről lenéztek róla, na, és az a mélység, ami ott tárult, talán az a végtelen inkább...