kisrigók

"Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek. És bár véletek vannak, nem birtokaitok. Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem." (Kahlil Gibran)

"sok víg hétköznapot"

2014. november 17. 12:03 - paulonviki

fiam szerint a lehel téri metrómegálló meseszép, lányom szerint csak majdnem. de csaba  szerint a batikolt mintás ruha koszos, de aki hordja, az direkt nem mossa ki, mert éppen így szereti. lányomnak van pörgősszoknyája, és van, hogy megmutatja a pörgést, karácsonykor pedig ki lehet majd festve a körme, megígértem.

valamikor fékezett a metró, elkaptam a gyerekeket, és csaba azt mondta: "anya, te megóvod a kicsinyeidet!", de ugyanezen a napon is akar mások gyereke lenni inkább, például boltban a biztonságiőré, ha mi már mennénk, de lányom is szívesen lenne a jégvarázs-elza lánya, mert az tud varázsolni jégből fánkot, mert itt a mi fánkosunknál elfogyott, én meg keressek magamnak másik gyereket, mondja. gondolom, akkor olyat kéne, aki nem annyira szereti a fánkot, nem is tudom.

fiamnak vannak konfliktusai a játszótereken abból, hogy bárkivel barátkozna, megy a napközis nagyok után, "barátocskáim" mondja nekik, és ez többnyire nem jön be a 10 éveseknek. kérdezik tőle, ő hány éves, na, és ezzel csabának pont gondja van, mert nem szokta tudni, valamiért erre a kérdésre leblokkol, ha hármat mond, akkor is el van veszve, ha tizenegyet, akkor pláne, és ezen már az sem szokott segítnei, ha aktuálisan a mikulással jön, vagy általában "az én apukám rendőr"-rel. lányom néha megvédi, tisztázza az életkort, és jön hozzám, hogy "a csabát bántják a nagyfiúk, gyere gyorsan", mondjuk, éppen magyarázzák neki, hogy a mikulás nem létezik, csaba meg mondja, hogy "deigen", a nagyok azt mondják, "elhisszük, hogy létezik, de csak ha leugorsz szaltóval a mászóka tetejéről, vagy beugrasz a dunába", és akkor csaba egy kicsit megrémül, de kivágja magát, hogy "álmodozni azért még lehet". de nem kell félni, mert az ötéveseknek nem magyarázza el senki, hogy nemlétezik, és a hatéves is így szeretné hinni, de abban most egy kicsit bizonytalanok, hogy hihetnek-e abban, hogy nem minden nagyfiú hülye. 

kérdezem csabát, mit kér a mikulástól, azt mondja, majd meglátom, hogy mit kért, ha meghozta neki, majd akkor megmutatja nekem is, nehéz lenne elmagyarázni most, de a mikulás biztosan tudja. próbálok ebben bízni én is. 

nem szeretik a narancsot, hosszú lesz így a tél, de kiderült, hgy a liba és a kacsahús az ehető, talán van már tíz féle menü, amit tudok főzni nekik. végül fiam is megeszi a lekvároskiflit lekvárral, nyáron még csak lekvárnélkül kérte azt. tanítom őket teázni, csészéből elegánsan, csaba már kér zöldteát, neki ez az elnevezés nagyon tetszik, de lányom hozzáteszi, hogy "nem lehetne inkább valami gyerekesebb?". 

 FullSizeRender.jpg

 

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kisrigok.blog.hu/api/trackback/id/tr896900089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BeckyThatcher 2014.11.18. 22:27:30

Milyen szép kabátja van Szandrának :)) Igazi tavaszi motívumokkal télire!
Szerinted komolyan mondta, hogy akkor keress magadnak másik gyereket, vagy csak "tesztel"? Dehogy akar ő másik anyukát, egy percig se hidd!

paulonviki 2014.11.18. 22:30:04

@BeckyThatcher: érdekes dolog ez, azt hiszem, nem akarnak másik szülőket, de el tudják képzelni, hogy más is lehetne. mondjuk az is igaz, hogy én is el tudtam képzelni, hogy a halászjudit legyen az anyukám...

BeckyThatcher 2014.11.19. 08:39:55

Persze, lehet más is, pl. a Jégvarázs-Elza, aki bármennyi fánkot tud csinálni, és a tévé is be van kapcsolva nála egész nap - szerintem ez is az "Álmodozni még lehet" kategória, ahogy Csaba mondaná! :))
Milyen bölcs, megint azt kell, hogy mondjam!!
Kíváncsian várom, hogy telepatikus úton sikerül-e majd értekezned a Mikulással, és eltalálod-e, mi az, ami túl bonyolult, de majd meglátod, ha már meglesz, hogy jó-e... :)

Wandál 2014.11.19. 15:01:36

Szerintem az eddigi életükben annyiszor álmodoztak szülőkről és családról, annyiszor beszélgethettek róla egymással és a többi árvával, hogy ez a gondolat nagyon mélyen rögzült. Nekik mindenről az jut eszükbe, hogy milyen jó lenne ennek-annak a gyerekeinek lenni... Pár hónap kevés, hogy ez megváltozzon...

És az, hogy ezt megosztják veled, lehet, hogy nem is (minden esetben) bántó szándékkal teszik, egyszerűen nekik egy helyzetről ez jutott az eszükbe...

Elmondtad nekik, hogy te meg a Halász Judit gyereke szerettél volna lenni?

w

paulonviki 2014.11.19. 15:07:11

@Wandál: nem tesznek ezek semmit se bántó szándékkal, ebben teljesen biztos vagyok.

minthogy abban is biztos vagyok, hogy ha ma bejelentenénk, hogy nem mi vagyunk az igazi szüleik, és kezdjenek ismerkedni ezzel a nénivel és bácsival, mert ők lesznek azok, megcsinálnák, egyszerűen rutinuk van benne, nem képtelenség számukra, tobábbmennének, és akkor rólunk mesélnének az új helyen, anya és apa néven, aztán keresztnéven.

de ez nem olyan rémisztő, mint amilyennek hangzik, és a lényeg mégiscsak az, hogy hazaértek, nem mennek innen már sehová, talán egy év múlva már ők is elhiszik, hogy így van.

Ősmagyarnincs 2014.11.19. 20:40:54

Szia, az örökbe.hu-n megjelent interjúd óta olvasom a blogodat. Először is hadd mondjam el, hogy imádom az írói stílusodat, nagyon megkapó, gördülékeny, kicsit Hrabalos... :)

Mi elmegyünk a Mózeskosár által magszerveszet játszóhazás találkozóra, remélem ti is eljöttök. Pont annyi idősek a gyerekeink mint nektek és még hasonlítanak is :) a tieidre, szerintem, csak nálunk lassan 4 éve hogy hazataláltak...

Wandál 2014.11.19. 20:41:02

@paulonviki: igen, az a lényeg, hogy te már tudod azt, amit ők csak évek múlva mernek majd elhinni, hogy nem mennek már innen sehova :)

w

paulonviki 2014.11.19. 20:42:59

@Ősmagyarnincs: üdvözlöm a gyerekeidet és titeket is, örülök, hogy olvasol rólunk.

nem ígérem, hogy azon az alkalmon találkozunk, de valahol, valamikor biztosan.

hungarisztan 2014.12.05. 10:36:09

Örülök, hogy fotókat is posztolsz, mert így könnyebb arcot is kapcsolni a kisrigókhoz – de nem tartasz tőle, hogy a blogod népszerűségnövekedésével esetleg egyszer valahogy (esetleg valamilyen közvetítésen át) megtalálnak a vér szerinti szülők?
Ugyanígy későbbi osztálytársak is rábukkanhatnak erre a blogra, ahol esetleg olyan (személyes) dolgokat olvashatnak, amivel telibe tudják találni a gyermekeid lelkivilágát, cikizni fogják őket, vagy egyszerűen csak zavarba hozzák őket. Ami egyszer felkerült a webre, azt borzasztó nehéz nyom nélkül kiradírozni, ha esetleg egyszer a szükség úgy hozná...

Kérlek, ne érts félre, azért írom mindezt, mert 1 éve gyakorló szülőként nagyon keményen végigmentem ugyanezeken a dilemmákon: egyfelől – mint minden szülő – borzasztó büszke (és persze nyilván totál elfogult) vagyok a saját babánkra/babánkkal, ráadásul külföldön élünk és én még hivatásos fotós is vagyok, így halmozottan voltunk kitéve a kísértésnek, hogy mindent közzétegyünk Facebookon. S bár olyan fotókat még saját célra sem készítek, ami később esetleg méltóságba gázolhat (értsd: nemhogy pucéran fürdős képet nem csinálok (nem prűdségből!), de még csak olyat sem, amin fülig maszatos a gyerek), azért nagyon súlyos felelősségként éltem meg, hogy én/mi vagyunk a gyermekünk személyiségi jogainak kezelői-védelmezői, amíg erre magától nem képes. Viaskodott a szülői/szakmai büszkeség és a felelősség, de magamtól elbuktam volna a csatát. Kellett hozzá az, hogy egy józan pillanatban közzétegyek egy körkérdést, hogy egyáltalán kit érdekel, ha néha-néha felrakok egy új fotót/sorozatot. A problémát rövid úton megoldotta, mert a 205 ismerősből (eleve megválogatom, ki ismerősöm) 6 jelezte, hogy őt vegyem fel a listára. Ennek nyilván vannak technikai okai is (a FB sokszor nem is jeleníti meg az ismerős falán a kommentemet, ha szerinte nem vagyunk olyan közeli kapcsolatban), de kijózanító tanulsága is. A lényeg az, hogy minden, a gyermekünket érintő fotót/videót kizárólag ez a 6 ember láthat. De nagyon kemény önuralom és folyamatos önemlékeztetés kell ahhoz, hogy az ember ki tudjon tartani amellett, hogy okkal zárta el a nyilvánosság csapját. A ti esetetek olyan szempontból súlyosabb, hogy a) nem csak a saját ismerőseid olvassák-látják ezt a blogot, b) a kisrigók háttere/múltja valamivel nagyobb támadási felületet ad annak a kezébe, aki ártani akar (akár csak gyerekkori gúnyolódás, vagy tinédzserkori cikizés formájában).

Most jól magam/magunk ellen beszéltem, mert gyakorlatilag azt sugalltam, hogy ne publikálj itt fotókat a skacokról, pedig valójában jó látni, kikről is beszélsz.

Ők amúgy tudják, hogy megírod a történetüket a teljes nyilvánosság előtt?

További jó munkát kívánok, szépen írsz, élvezet olvasni – de ezt talán már mondtam korábban is. Biztosan sok energia a gyereknevelés mellett – köszönjük!

paulonviki 2014.12.05. 11:49:05

@hungarisztan: örülök a kommentednek, fontos probrémáról írsz, amit végig kellett már gondolnom nekem is. elmondom, én mire jutottam, mit gondolok erről most (ami nem jelenti azt, hogy nem fogom egészen másként gondolni később):

- vérszerinti család felismerheti őket

igen, fel. és ebben nem is a blog vagy a facebook a legveszélyesebb felület, hanem maga a város, sőt a kerület, ahol élünk. itt születtek, biztosan itt élnek családtagjaik is. ezzel meg kellett békélnem, és el kell hinnem, hogy nem csak érzelmileg a mi gyerekeink, hanem valóban a törvény szerint is. én vagyok az anyukájuk a születési anyakönyvi kivonatukban, ez a törvény előtt éppen olyan megkérdőjelezhetetlen dolog, mint ha én szültem volna őket. és éppen úgy véd minket is a törvény, mint másokat, minden módon megakadályozhatom, ha valaki tolakodva közeledne hozzánk, a távoltartás intézménye ilyen esetben is kérhető. ne adja az ég, hogy így legyen, és hatalams érzelmi terhet rakna ránk a vérszerinti család felbukkanása, bízhatunk benne, hogy nem történik meg, de kizárni nem tudjuk mi sem, más örökbefogadók sem. nekem is idő kell még ehhez, hogy ne kutassam a lányomhoz hasonlító fiatal nők arcát az utcán, lehet, hogy ő az..? túl kell ezen lépnem, legalábbis átmenetelileg, hiszem, nincs az sem messze, amikor ők maguk fogják a családi gyökereiket keresni.

- kortársaik is elolvassák majd

nem kizárt. viszont sem a cigány származásuk, sem az örökbefogadottságuk nem titok, semmilyen közösségben nem lehet az! büszkén kell vállaniuk, csak ez vértezi fel őket a támadások ellen. önazonosság és őszinteség, így nem lehet fogást találni ezen a témén bántó szándékkal.
egy kisiskolás számára ez a szöveg érdektelen és érthetetlen, kamasz kortársak már érdeklődve olvashatják, éppen ezért nincs benne semmilyen kínos részlet, pedig a mindennapunk olyanokkal is teli van, bízom benne, hogy jól ítélem meg, mit nem szabad megírni.

van egy reményem, hogy ez a blog nekik fog sokat adni kamaszkorukban, így ahogy van, olvasottan, a sok kedves, bíztató, együttérző kommentel együtt. akkor, amikor minket pont nem annyira szeretnek majd, amikor nagyon sok vitánk és harcunk lesz, amikor a vérszerinti család keresése sok energiát felemészt, akkor talán ez a napló megérteti velük, honnan indult a mi közös életünk, hogy mennyire nagyon fontosak voltak az első perctől kezdve, hogy milyen nagyokat léptünk együtt, hogy milyen nehéz, és miylen szép volt. elmesélni visszaemlékezve így már nem tudnám. az olvasottság és a kommentek mind a mi támogatásunk, ebből az is kiolvasható lesz nekik, hoyg a világ szemében ez nem valami furcsaság, valami érthetetlen, valami kerülendő. remélem, hogy így lesz.

értem azokat a családokat, akik nem posztolnak képet a gyerekekről, azokat is értem, akik nincsenek is jelen a közösségi médiában, és értem azokat is, akik posztolnak. bevallom, kiváncsian várom, hoygan alakul ez, lassan felnő az első generáció, akinek a közösségi szereplését a szülei kezdték, jól-rosszl, tapintatosan-tapintatlanul, hogyan kezelik ezt majd a gyerekek, mik lesznek az igényeik? nem tudom, meglátjuk. abban biztos vagyok, hoyg ez egy másik kor, másféle probkémákkal, másféle kérdésekkel, másféle jelenlét, másféle megmutatkozás, belenőnek, beletanulnak, emiatt nem féltem a mostgyerekeket.

Ősmagyarnincs 2015.06.09. 11:29:25

muszáj leírnom, nem kell kitennéd: Lányom kinézett magának egy szőke lányt, szerinte nagyon hasonlítanak... mivel a gyerekeim pont annyi idősek mint a tieid és nekem van egy nagyon hasonló képem róluk mint ez itt megmutattam neki. - Nézd, szerintem inkább erre a kislányra hasonlítasz mondom neki. erre ő: - Hát ez a kislány nem hasonlít rám, az pont ugyanolyan...
süti beállítások módosítása