"anyaaaa, anyaaaa..." kiabál csaba éjszaka, "mi a baj, csabikám?" kérdezem, és meglep, hogy még nem alszik, "az a baj, hogy szeretlek..."
én is csak nehezen értem meg őt, de őt mégis könyebb, szandrában annyiminden beszorul még, csaba okosan mondja, és pontosan, csak bele kell, képzeéjem magam a helyébe: fél, hogy elveszít. jóneki, de nem alapértelmezett, nem megkérdőjelezhetetlen, olyan elvesztésfélelemmel él együtt, amivel mi felnőttek élünk. a gyerekszív se más, ha már sebesült.
egyszer szandra is elmondta, hogy fél. csaba emlegette a majdnemörökbefogadóit, azt mondta, azt hitte, ők lesznek a szülei, és ezen mélázott, hogy milyen különös, hogy miért nem, és kérdezett engem, hogy igazán, végülis miért nem? nehéz kérdés, azt szoktam mondani, hogy meggondolták magukat, mégsem akarnak gyereket, van ilyen, nem akar mindenki. szandra komolyan megkérdezte: "ti akartok?"
de csaba igen bátor is. a bicikliszervízben lapogatták a hátát, hogy 11 küllőt tört el a lábával, és az meg nem is tört el?! megmondta az apja, hogy tarsa el a lábát, mert veszélyes, ha beakad a kerékbe az nagybaj. elhitte, de meg kellett próbálni. elhiszi azt is, hogy az üvegbe nem szabad beleharcolni ököllel. elhiszi, de biztosan addig fogja próbálgatni, amíg egyet be nem tör. csabát is csak önmagától nehéz megóvni.
tavasz lett. nőttek is egy kicsit. meg változunk is, amiben együtt az jól összesímul, amiben nem, ott harcolunk. da a hasonlóság se könnyű, négyből hárman utálunk koránkelni, négyből hárman ezért morgolódunk reggelente, és egymásba marunk, de ez is jobb, hogy már világosban. ha nincs kabát, lesz fagyi, mondtam, ez is eljött. menni kéne úsznitanulni. "anya megíííííígééééérted...." mondják gyakran, mert elég könnyelmű vagyok. jókat veszekszünk olyanokon, hogy miért nem szórják ki a homokot a cipőjükből, miért nem osztoznak meg veszekedés-örökharag nélkül a többezerdarab legón, öltözni-vetkőzni, és a gombonyomáson, akár lift, akár jelző, veszekedve mondom, hogy "én ebbe nem fogok beleszólni, én ebből, gyerekek, ki akarok maradni!" de máris bennevagyok, éppen úgy rikácsolok, mint ők, nevetséges, az is okosabb lenne, ha a gombnyomásért harcolnék én is.
csaba volt locsolkodni, szandrát locsolták. csaba örült, hogy bejut idegen házakba, "lesznek ott gyerekek?" kérdezte, de ez annyit jelent, lesz-e ott játék. szandra meghallgatta a verseket, és a szabad-e után kivárt pár másodpercet, és utánozhatatlan hangsúllyal mondott igent, benne volt a zavartság, meg a meghívás is egyszerre, nem csak utánozhatatlan, de feledhetetlen is nekem.
