szandrának és csabának a piripócsi élet, és a gyerekotthon már a "nemfelejthető" emlékdobozban van, ez már nem fog elveszni, és bár nem emlékeznek azelőtti időre, de elhiszik, hogy volt valami, tőlem várnak rá mesét, és én is csak mesét tudok. dzseni mostani életkorában és zavartságában csak úgy tudja elképzelni, hogy a nevelőszülőnél kezdődött az élete, és az egyszerűség kedvéért, őt a nevelőmama szülte. a kettő veszekszik vele e hite miatt, én csak finoman cáfolom, amiért ő haragszik. talán cáfolnom se kéne, lehetne úgy is, hogy igazat mondok, ha kérdez, és ha nem kérdez, nem mondok semmit. csak ne szeretném annyira az igazságot... magamat sem értem, bármilyen fantáziálásba belemegyek, egymást licitáljuk túl a képtelenségekkel, de ebben a témában nehezemre esik megengedni ezt nekik, még jó, hogy mégsem én uralom, mit képzelnek el, még jó.
de a dzseni-szotáram már alakul: értem, mikor azt mondja, "segíts játszani", és nem felelem rá, hogy "meg tudod csinálni egyedül is, nincs szükség segítségre", már tudom, hogy azt kéri, legyek vele.
megpróbálok hetenként leszokni valamiről, legkisebb gyerekem sokat farag rajtam: most elhatároztam, hogy nem korholom amiatt, hogy mindig (MINDIG!) kacsaláb veszi fel a cipőjét. elég ha csak megkérem, cserélje át. megértettem, hogy a kacsalábcipő nem egy önálló jelenség, hanem egy tünet. tünete annak, hogy dzseni testhatárai is elmosódtak, élettere is aggasztóan kitárult, és felőle nézve minden nagyon bizonytalan. és a legtöbb, nekem fontos dolog, neki érdektelen, most nincs ideje arra, hogy jól vegye fel a cipőt, nincs ideje azt sem érzékelni, hogy kényelmes-e a járás, minden idegsejtje azzal van elfoglalva, hogy valahogy hazataláljon itthonra, hogy érezze a helyét a mozaikban, és önmagát érzékelje pont olyan és akkorra darabkának, ami idefér. szekálhatom én azzal, hogy a fekete ceruza nem barna, eröltethetem én az anyakönyvi életkorának megfelelő meséket, meg a villával evést, arra jó ez csak, hogy önmagamat frusztráljam ezzel. meg kicsit azért a gyereket is, ha még nem lenne elég baja. csaba jó tükre ennek a jelenségnek, hogy én mindent ki akarok igazítani, mert az óvodában már másik asztalhoz ültettek, hogy ne nevelje dzsenit az étkezések alatt.
hogy', hogy' nem, én sosem veszem kacsaláb a cipőmet, de azt nem veszem észre mindig, hogy saját elvárásaim miatt botladozom egész nap. de szerencsére a gyerekek rámszólnak.