felszállt a vonatra csaba gyerekotthoni óvónője.

csaba volt az óvoda napi két órában egy erdei sétára.

fiam arca kipirult, fülei vörösen égtek, örült, és mintha kísértetet látna, bámulta, és nézett ránk, hitetlenkedve csóválta a fejét. 

mind mosolyogtunk, én háládt adtam a sorsnak, hoyg éppen egy békés pillanatban talált minket balogklári, a két kisebb az ülemben ülve, szandra velem szemben rajzoltak a kis vonatasztalkán, és pont meg is fértek rajta, úgyhogy balogklári csak azt látta, hogy idill és "de nagyot nőttek", és "nahát, már három, és hogy hasonlít". ülőhely nem volt a közelünkben, csaba követte a tekintetével, hová ül le, vett egy nagy levegőt, kisóhajtotta, és azt mondta, "rajzolok balogklárinak valamit".

a kis cetlire erdőt rajzolt gyorsan (eszembe jutott, hogy balogklári jellemzésében benne van, hogy "csabika nem szívesen rajzol, formái nem felismerhetőek), leugrott az ölemből, kihúzta magát, "megyek, jó?" kérdezte, bátorítottuk és tétován elindult. szó nélkül adta át, biccentette hozzá, mint ki csak annyit akar közölni, innen ismerjük egymást, az erdőből, innen indultam. 

visszajött, megpuszilt minket, "kérek új lapot!", mondta.

rajzolt egy nagy házat, fordított ötössel felirta a házszámunkat, kérte, ellenőrizzem, jó-e, felállt, és elindult, visszalépett puszit adni, és balogklárihoz szaladt. megmondta, hogy "itt lakom, troli is jár, ez az otthonom, amúgy az óvoda napsugár, az óvónéni mártaésjudit, szandra már iskolás"

visszaszaladt, félrelökte dzsenit, hogy a kisasztalhoz férjen, szó nélkül készítettem az új lapot, vonatot rajzolt, sínt, de már nem szinezett, kapkodott. nem engedtem elszaladni már csizma nélkül, nemsokára leszállás, dadogva, izgatottan magyarázta öltözködés közben, hogy "a fakardod is meg akarom mondani, van fakardom, nem kicsi, hanem nagy, igazi fakard, engedjetek!"

"balogklári - kiabálta futva- van fakardom, nagy, igazi, a hatodikon lakunk, a parknál, tudok úszni, biciklim is van, csillagokháborús legót majd fogok kapni, a tesóimnak is van pár dolga, nagymamánál voltunk kétnapra!"

így mondja el egy hatéves fiú, hogy jólvan. 

(én is nagyon jól vagyok)