"hagyd békén a gyerekedet, azért gyerek, hogy hülyeségeket csináljon, majd mi okos felnöttek meg elrendezzük, ha valami bajt okoz!" mondja nekem az osztáyltanító már  szeptember második hetében. és csak azért nem az első héten, mert akkor még nem jártak iskolába. azon az első héten már az iskolásak iskolásak voltak, mi meg elmentünk táskát venni, meg euritmia cipőt, és szandra még mindig nem hitte el, hogy ez jó lesz. inkább csak beletörődött. én sem tudtam pontosan, hogyan lesz jó. azt tudtam, hogy az nem lesz, amitől ő fél, hogy soha többé nem játszhat délután, és feketepontokat fog kapni. de akkor azt még én sem tudtam, hogy lányom figyelmes biztonságban  tölti majd a napjait, azt meg tényleg honnan tudhattam volna, hogy ezen minden reggel meg is hatódom. 

"mi tündérmadarak vagyunk, orsi néni tündérmadarai" mondja szandra, és egy kicsit pökkhendi is, hogy csak ők azok, az elsősök, és csak orsi néni elsősei. napersze, mondom én. tündérmadarak... az undok szandra csak nekem jut reggel. 

"na és mit tud már?" kérdezik sokan, én meg minden nap  valami újat mondok: kétkötéllel ugrókötelezni, hetesfonást, földön kifeküdni akármiylen betűt, vagy lejárni, megszámolni rízsszemeket, kötni. arra többnyire nincs idő, hogy azt meséljem el, milyen jól érzi magát, milyen jókedvű délután, milyen jól alszik. 

benne van az osztály nehezebb egyharmadában. ki is húzom magam büszkén, az én lányom ne is legyen könnyű! "olyan gyermek, akivel a pedagógusnak mindig lesz dolga, nem lehet elkényelmesedni", mondja a tanítója. azt hiszem ezt mesélik el az államiban a feketeponttal. 

a héten végetér a félév. van még hét és fél ebből a kalandból. aggódom, hogy elszalad. nagyon jó iskolás anyának lenni. 

a rajzon orsi néni vezetésvel lóháton érkezik az osztáy az összeadás, a szorzás, a kivonás és az osztás manókhoz, akik egy levelet fognak átadni orsi néninek. de hogy miről szól a levél, azt én nem tudhatom, titkos dolgok ezek.