kisrigók

"Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek. És bár véletek vannak, nem birtokaitok. Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem." (Kahlil Gibran)

frufru

2016. február 11. 01:03 - paulonviki

pont az anyakönyvikivonat-kézhezvételi-napra esett ez a haj-ügy is. 

dzseninek leégetett egy tincset a gyertyaláng. vágtam gyorsan egy frufrut. jó lett, de attól még zokogás. körbeugrálta a kettő, hogy jajdeszép, jajdejó, nagyonjóláll, én meg győzködtem, hogy nagyon hosszú így is a haja hátul, nem levágjuk, hanem frufrut vágunk, az szuperjó dolog. dzseni meg csak sírt, mondta, hogy neki mindig leég a haja, és lehet hogy emlékszik, hogy egyszer régen tényleg nagyon leégett. szandra is mindent megpróbált, hogy majd az oviban meg se ismerik, olyan nagyszerű az új frizura, de ettől dzseni megint bőgni kezdett, hogy őt az oviban nem fogják megismerni. én mondtam, hogy ez csak egy mondás, persze, hogy megismerik, csak majd csodálják, hogy frufruja lett, de csaba úgy érezte, van ebben valami, és erősködött, hogy majd megkérdezik, ki ez az új kislány. ekkor már mérges voltam, emlékeztettem csabát, hogy kétnapja voltunk fodrásznál, és mégis mindenki felismerte őt, de szerinte pontosan, hogy nem. jól van, mondtam és igazgattam még a kis kézimunkaollóval dzsenit tovább, akkor mi sem ismerünk fel téged, és ezért gusztikának nevezünk, ezen röhögtek a lányok, előbb csaba is, utóbb ő már nem, és akkor már sírvafakadt. megegyeztünk, hogy mindenki az, aki, lefeküdtek. beszélgettünk a kaméleonokról, hogy kettő kéne nekünk leon és kamilla, mert szandra meg én már tudjuk a youtube-ról, hogy fel lehet ismerni, hogy fiú-e vagy lány, mert a fiúnak van egy kis sarkantyúja a hátsólábán, ezt szandra elmagyarázta  a kettőnek, de szerintem ezt így nem lehet érteni, és nem is tudom, dzseni milyennek képzel egy kaméleont pontosan, de azért nagyon örülne ha. csaba pár napja azt mondta, hogy a flamenco nagyon szép állat lehet, de a kaméleonról biztosan tudja, hogy az. a kaméleon miatt mindenkinek jókedve lett, csak a feketeistván mese szépnek szép volt, de telistele halállal, és dzseni megint sírt, hogy nem mer kimenni pisilni, mert ott a haja a wc-ben, de aztán már azért sírt, hogy nincs ott. 

síszünet van, sokáig alszunk, de főleg szandra közelgő nyolcadik (második együtt) születésnapjáról beszélgetünk zavaróan sokat, és igyekszem nagyon határozottan mondani, hogy addigra leon és kamilla biztosan nem lesz, remélem, elhiszi, mert tényleg nem. akkor sem, ha minden családi rajzon megjelenik a kaméleon forma, akár olyan áron is, hogy a kutyaribizli rá se fér már a papírra. 

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kisrigok.blog.hu/api/trackback/id/tr648323776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kumari 2016.02.13. 22:07:10

Legalább egy vászon kaméleon?? Nekem van egy gyíkom, valami vászonszerű anyagból, és homokkal van megtöltve/nem, nem hullik belőle, ne kérdezd, miért nem/.Ahogy magamat ismerem, mindenki kapna egy kaméleont ilyen izéből, a szülinapos meg plusz valamit:)))
süti beállítások módosítása