én a parkból pont odalátok a hegyre, mindig meg is nézem, csaba is odalát a hegyre, de nem tudja, hogy ott van a gyerekotthon, nekem meg valahogy nincs kedvem mondani. nem szeretem a gyerekotthont, de titkolom. csaba szereti a gyerekotthont álltalában, de kezdenek az emlékei meseszerűvé lenni, új szereplők kerülnek elő, valószerűtlen történetek. majd egyszer ő sem fogja szeretni a gyerekotthont, addigra majd talán én tudok róla úgy beszélni, hogy elhihesse, nem is volt az olyan rossz (nem volt?). piripócsot se szeretem, szandra azt mondja, hiányzik neki "csak néha, és csak picit", és azt is mondja, "ott rossznak tartottak, már akkor azt mondták, hogy rossz vagyok, amikor még csak kikeltem az ágyából." piripócsra el kéne mennünk, szandra szeretne minket megmutatni, és szeretné piripócsot megmutatni nekünk (szandra nevelőszülőnél élt, de a sikertelen örökbefogadást követően már csaba gyerekotthonába került vissza, mi mindkettőjüket ott ismertük meg), érthető igény. nekem még gyűjteni kell hozzá az erőt, meg a kifejezéstelen tekintetet, amit majd felveszek álarcnak, kezetnyújtok, csevegek... elképzelni se tudom. 

szandra most előszőr megkérdezte a szülőanyja nevét, és azt is, miért nem él minden gyerek az anyukájával. elmondtam, mi minden lehet, amiért nem, kérdezte, hogy ők miért nem maradtak az anyukájukkal. abban maradtunk, hogy ha nagyok lesznek, megkeressük, és talán majd ő el tudja nekik mondani, mi történt. most ezzel megelégedett, de azt mondta, ha neki születik gyereke, vele fog maradni.  

csaba nem a vérszerinti családon gondolkozik, de kutatja a jelen helyzetét: kakaóscsigát eszünk a péknél, ribizli kéregetéssel felhvja magára egy férfi figyelmét, aki kutyához is, gyerekhez is szól pár szót, aztán elmegy. csaba pedig elmereng, hogy lehetne ő is egy apa. megbeszéljük, hogy lehet apa, talán vannak gyerekei, de ha nincs, akkor talán lesz. de csaba arra gondol, lehetne az ő apukája is. nem válaszolok erre, csak nézem őt, ahogy beletörli kezét a puloverébe, és most ezért se szólok, csendben vagyunk egy darabig és azt mondja: "végülis csak döntés kérdése, ki az apukám."

amúgy úgy indultunk el otthonról, hogy egy nagy fakardot dugott a pulóverébe hátra, és zsebretett egy pisztolynak jó valamit. "Ez felér egy halálos fenyegetéssel", mondta, és látszott, hogy most sebezhetetlen.