"Csak ez a nő itten, a metrón meghitten
Csak ez az egyetlen, csak ez igaz itt
Csak ez a Judit, esetleg Edit.
Csak ez igaz itt."

én olyan jól kitaláltam ezt, hogy én leszek az igazi, mert az igazi az a jó, az a szép, az nem hamis, az valódi, az értékes. és a szülőanya meg szülőanya lesz, "a néni aki szült titeket", és bár nem én tanítottam az enyémeket beszélni, de mégiscsak én tanítom a szóhasználatot mostmár, úgyhogy ez működött is. 

de már nem.

"tényleg nem te vagy a szandi igazi anyukája?" kérdezi tőlem egy kislány. én meg, amilyen makacs vagyok, mondom neki, "de, én vagyok az igazi anyukája!", és akkor néz rám zavartan, úgyhogy hozzáteszem "egy másik néni szülte őt, örökbefogadott kislányom a szandi". Így azért már rendben van, megérti a kislány, és meg is kérdezi rögtön: "de az igazi anyukáját hogy hívják?"

meg kell értenem, hogy ez csak szó, nem minősít engem, hoyg nem vagyok igazi. nem vagyok hamis, ócska, értéktelen, ha nem vagyok igazi. megint nekem kell megtanulni valamit.

nem mond egy gyerek olyat hogy szülőanya, enyémek se mondják, azt mondják inkább másiknéni, másikanyuka. és amióta szandra iskolás, és az iskolások már sokmindenről beszélgetnek egymással, különösen a fáramászó iskoláslányoknak lehet rengeteg ideje, azóta szandra is azt mondja igazianyukája, a másiknéni helyett.

még szokom. 

még kell magamban mondogatni, hogy nem ítélet, nem a milyenség van benne, csak az egyszerű tény, hogy ki szült, ki nem. 

a szó a terhelt, nem a történet: igazi anya, igazi szerelem, igazhit, igazhűség, igazán szép, igazbarát, igazi élet...

puhább lenne ez a világ az örökbefogadó szülőnek, ahol a szülőanyát mondanának, meg vérszerinti apát, ez pontos, és semleges szóhasználat lenne, de csak ebben a szubkulturában használjuk így, okosbb mégis inkább megszokni. 

egy a szóhasználat, ami kelthet rosszérzést, de fontosabb, hogy az újabban "igazizó" lányomnak a történet mégiscsak nyugalomban van: 

(szandra vérszerinti anyjának neve csak kitalált név itt a blogban)