csináltattunk útleveleket.
még mindig félek a hivatalokban, hogy kiderül valami, és mégsem az enyémek. ahogyan attól is, hogy ma is léteznek a réginéven, csak úgy a semmiben, nem történik velük semmi, csak vannak. figyelem az ügyintéző arcát, hogy látszik-e rajta valami furcsálkodás, és drukkolok, nehogy olyasmit mondjon, hogy "hm, ez érdekes...", vagy olyat, hogy "van itt egy kis probléma", vagy "jolika, gyere egy kicsit, nézd!"
még mindig meghat a nevem az anyjaneve rovatban. olvasgatom. ez a szülésélményem.
még mindig nem tudom kapásból/álmombólfelkeltve a születési dátumukat, ki kell számolnom az életkorukból. bár igaz, hogy azt se szoktam tudni, én hány éves vagyok, azt meg a dátumból számolom ki. annak szoktam örülni, hogy még nem voltam harminc, amikor szandrát szültem, ahogy így kiszámolom.
