van, hogy megkérjük csabát, hogy ne beszéljen. és akkor énekel. és van, hogy megkérjük, hogy ne is énekeljen. és akkor szírénázik. és megkérdezi, hogy azt akarjuk-e, hogy csendben legyen kicsit, mert ha igen, akkor sajnos az nem megy, mert neki beszélnie kell.
fel tudja mondani a leckét (mint a kisvuk, hogy a sötétség a barátunk), "nem harapunk meg senkit, de nem is köpködünk, és nem is nyalogatunk meg senkit, a metrónál a gyerekek kezét fogni kell, nem mondjuk senkire, hogy köcsög, mert annak nincs értelme, hogy valaki egy váza, de akkor is bántó". és ilyen felmondott mantra lett mostanra az is, hogy "minket egy cigány néni szült", amit újabban kiegészít azzal, hogy "inkább elköltöztünk onnan, volt egy másik apukánk, azután a helgáék, és utána ti", szandra kiigazítja, hogy "és egy kis gyerekotthon", de megvonja a vállát, mi pedig hozzátesszük, hogy hazaértek, itt a vége a sornak, de arra fiam félrebillenti a fejét, széttárja a kezét, mintha azt mondaná, "én ezt nem tudhatom". azt hisszük, tényleg nem tudja, majd nagyfiú korában, ha addig nem csaptuk be sokszor, elhiszi nekünk, de ez az ötéves kisfiú most ennélkül a bizonyosság nélkül él, és ezért haragszom nagyon, hogy megtörténhetett velük az a sikertelen örökbefogadási kísérlet.
várjuk a hivatal kötelező látogatását, utánkövetés, így nevezik, támogató dolog, nem ellenőrzés. lányomnak is mondom, "semmi gond, ismered a nénit, aki jön, találkoztatok piripócson is", de hátraveti a fejét, és tiltakozik, "jaj, ne! én biztos, hogy elbújok az ágy alá!" Pár nappal később akarok megint beszéni vele erről, de ő nem szeretne, bizonygatom, hogy semmi se változik, csak látni akar téged, hogy jól vagy, hogy jól vagyunk mind, nem szól semmit, de látom rajta, hogy nem hiszi. mintha nekem hinne, csak abban nem tud hinni, hogy bármi rajta vagy rajtunk múlhat, akármi megtörténhet, mittudjaő, felkapja egy nagyobb szél és átteszi valahová.
de az mégis jó, hogy a fiam jól fel tud mondani leckéket, hasznos!
utazunk a buszon, ölben vannak a gyerekek, szembe ül le velünk egy asszony, és nézeget minket, majd így szól:
- gyönyörű gyerekek, apuka honnan származik?- nem tudom...- nade, csak valami egzotikus lehet!- azt hiszem, cigány.- oh! de nagyon szépek, mégis. de, hogy magábol semmit se örököltek...
csaba kibamul az ablakon, látszólag nem figyelt, de a legjobbkor odaveti:
- engem egy cigány néni szült, szandrát is.- oh! akkor maga csak neveli őket?- nem csak, én vagyok az anyukájuk, ők a gyerekeim...