nehezen értem meg, amit lányom mesél, a szavak szintjén értem, csak azt nem értem, hogy miért... időt nyerek azzal, hogy fiam gyakran tényleg nem érti. hallgatom őket, kimászom a döbbenetből, magamban itélkezem és dühöngök, elátkozom a nevelőszülőket, a gyerekvédelmet, a sorsot, és amire meg kell szólalnom, már többnyire nem vagyok bántó, nem becsmérlem és érvénytelenítem lányom korábbi életét, azt az életet, ami neki valódi, természetes, és igenis szerethető, ami így is veszteség, onnan érkezett, elvárhatja, hogy tiszteljük. de nagyon nehéz.
- jól van, csaba, majd akkor én inkább magamra fogok mosni!
- de akkor elszédülsz!
- ?
- bevered a fejed.
- ezt nem értem…
- a mosógép kemény, de lehet, hogy be se férsz..
- nem a mosógéppel, hanem egy lavórban.
- ?
- magamra fogok mosni.
- ez mit jelent?
- hogy én mosom ki a ruhámat.
- jaaa. de miért?
- csak.
- de a gyerekek nem is tudnak mosni…
- és ha én tudok!? mint piripócson minden nap.
- magadban mostál? mert nem volt mosógép?
- de volt. minden gyerek magára mosott, előbb a bugyit, aztán a zoknit. rákentem a szappant, és akkor úgy.
- fúúúúj…
- és akkor kicsavartam, leellenőrizték, de még csöpögött egy kis víz, sajnos. anya, én magamra akarok mosni!
- én szerintem mosson a mosógép inkább, annyi más dolgot lehet csinálni…
- de én magamra akarok mosni!
- tudod, mit? amikor sátrazni megyünk, akkor majd mosunk esténként mi ketten a fiúkra is! jó lesz így?
- jó.
