vannak még elsők: mandulaműtét, kórház.

ezen is túlvagyunk. úgy illet volna, láttam másoknál, hogy kihozzák a sápadt félalvót, az sír, nyöszörög, ha nincs még másfélméter, anyja ölébe fektetik, és lehet túlvagyunk-könnyek mögül nézni, hogy alszik a gyermek, és mindjárt jobb lesz. de csaba altatva is csaba, persze. ölben nem maradt meg, fel akart kelni, aludni semmiképpen se, "hol vagyok? hagyj békén! nem látok! hol az orrmandulám? de most hol van, hová tették!? felkelek! engedj el! hol vagyok? nem tudok beszélni!" valahogy kiderült, hogy örökbegyerek (úgy szokott, hogy nagyon fehér vagyok, ő meg egy pár barnaszem a feketeszempillákkal, és forszírozzák ezt), és akkor csudájára jártak, hogy milyenokos, milyenszép, és azt mondja, "anya", főleg ez, milyen mesebeli. tényleg, pedig kéne mondania, hogy "örökbefogadóanyám", ha nem lenne ilyen slendrián, hogy csak anyázik. voltak látogatói sokan, meg ajándékok, a lányok empátiája és irigysége fárasztó belső harc volt, csabát már kérni kellett, ne kérkedjen a sztárvórsz űrhajóval, mert irgumburgum, és bevonom, de csak ki kellett várni egy huszonégyórát és már ismét darabokban van, már nem olyan bosszantó, és R2D2 közepe is ki lett cserélve egy sárga kockára, fürdőruhában van, mondja csaba, a lányok meg már csak vállatvonnak, lassan elfelejtjük ezt a mandulaügyet. de még lábadozik, ez annyit tesz, hogy a lábain ugrál, de főleg itthonvan, és tanítom, hogy a csend is nagyon jó, a barátunk, mint a rókának a sötétség, de inkább elmegyünk biciklizni, amúgy az időjárás kegyes, jól időzítettünk. 

pár hétköznap már csak és itt lesz az ünnepes december, térdig járunk majd az ajándékokban és a kételyekben. látszik, hogy idén dzseni lesz nehéz, ahogyan csaba volt tavaly, vannak már jelei. sírt már amiatt, hogy nem jön ide télapó, és csaba suttogta neki a szomszédágyról, hogy jönni fog, és mesélhet neki vicceket addig is, hogy jobb kedve legyen, de dzseni nem akart jobbkedvet, és végül csaba is azt mondta, nem fog jönni, nesze, ha így akarod. aztán reggel a fényképei közt ébredt, mind aludtunk már, amikor azzal megágyazott magának. "nincs semmim" mondogatja, és tényleg mindenből kevesebb van neki, ahogy egy újszülöttnek, nem ment le még annyi ajándékalkalom, csak az újszülött nem reklamál, de ha csak őt ajándékozzuk, nem állunk meg a kettő előtt. ügyeskedni kell, mert csodás este lett, amikor vettem neki egy pár csizmát és egy kardigánt, elalvásban is azt emlegette, nem a sirámok voltak (igaz, szandra is azt emlegette...)

évvégi dolgok ezek, szandra határozottan kéri, menjünk el piripócsra, dzseni (nevelőott)honvágyát érti, beszélgetünk is róla kettesben, akkor elmondja, hogy el szeretne látogatni oda, meg azt is, hogy "tudod, anya, én onnan el akartam menekülni". és váratlan - én azt hittem, erről többé már nem hallunk - csaba azzal állt elő, hogy meg akarja látogatni azt a férfit, aki majdnem örökbefogadta, mert "nagyon kedves volt, hiányzik, és biztosan én is hiányzom neki". piripócsot megígértem, de itt nem tehetek semmit, "elbúcsúztatok egymástól" mondtam, de csaba pár nap múlva azt felelte, "nem búcsúztunk el, nekem csak úgy megmondták, hogy nem ő lesz az apukám, és nem jött többet".