kisrigók

"Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek. És bár véletek vannak, nem birtokaitok. Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem." (Kahlil Gibran)

egy viharos pénteki hajnalon

2016. október 25. 09:43 - paulonviki

én a hetvenes évek szülészeti iparában születtem, alternatíváktól mentesen futószalagon születtünk kortársaimmal, és ha nem történt tragédia, akkor különbségek se nagyon voltak, részletekbe menő születéstörténetet sosem hallottunk. de így is van néhány apróság, amit gyerekkorunk óta tudunk: milyen napon, melyik kórházban,mit evett aznap szülőanyánk, ki várakozott a folyosón, volt- e hajunk, melyik sorozat aktuális epizodját nem lehetett sajnos megnézni a kórházban, anyánk még pont végzett a nagymosással, már pont nem, ki fogott taxit az utcán, vagy az áfész kisteherautóját, táviratra jöttek a nagyszülők, ilyesmiket. fontos dolgok, gyerekkoromban is tudtam, ma is emlékszem, hogy szerettem erről hallani. 

csaba azt meséli portugáliában született az óceánparton, vagy az óceánban. 

egy dolog  a gyerek emlékezete, és másik a közös családi emlékezet, ami emlékeket gyárt egymás számára. én meg nem tudom eldönteni, gyártsak-e emléket számukra. 

"negyvenedik terhességi hétre sopntán hüvelyi szüléssel egészséges háromezer grammos újszülött" - ki tudom ezt szinezni, de nem tudom, szabad-e. szabad-e azt hazudnom, hogy bármit is tudok születésükről? 

szandra hetente a születése napján mondja a bizonyítványversét az iskolában. a gergelynaptár megbízható. egyszer kérdezte, milyen idő volt, ezt egy napilapból ki lehet keresni. ezért jutott eszembe, hogy a következő születésnapokra a születésnap krónikáját összeszedem, ami nem éppen az  ő történetük, de póttörténetnek jó lesz. bizakodom, hogy csaba napjára esett valami közlekedési nagyszerűség, legjobb lenne, valami villamos, szandráén jó lenen egy izgalmas lóversenyfutam, dzseniére meg egy veszélyeztette faj szenzációs állatkerti születése, néhány csillagászati jelenség, filmbemutató, pár valóban érdemes érdemérem. 

 

5 komment
Címkék: múlt születés

A bejegyzés trackback címe:

https://kisrigok.blog.hu/api/trackback/id/tr1811836627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Birdy08 2016.10.26. 13:47:13

Csodaszép gondolat❤️

kispotzak 2016.11.01. 18:21:43

Nagyon jó ötletnek tűnik :-) . Ma már a neten is rá lehet keresni, az olyanokon mint pl ezenanapon.hu , de itt (ha konkrét napra keresel, adott évben), akkor kisebb az esély - pl az én és a lányom születésnapjára semmit sem talált, a pároméra kettőt is... Viszont pl a napilapok archívumában is lehet konkrét napot beállítani, az már hozhat jópofa, érdekes eredményt.
Bocs, biztos ugyanezek jutottak neked is az eszedbe... :-)

paulonviki 2016.11.01. 18:23:36

@kispotzak: igenigen, pontosan, köszönöm!

kispotzak 2017.01.03. 12:39:39

@paulonviki: Ez most szembejött velem :-)
www.meglepkek.hu/szuletesnapi-ujsagok

Nincs hozzájuk közöm, csak feldobta a facebook :-) . De úgy látom, nem is csak újságok vannak, hanem pl tévéműsort is lehet kérni. A tévéműsor látványosabb, de - szerintem - az újság jobb, mert az inkább a konkrét napról szól, a tévéműsor két hasonló időben született gyermeknél majdnem azonos.
Nem tudom, hogy van, de mivel itt nem "régi" dátumokról van szó, gondolom lehet gyerekújságokat (is) kérni, vagy napilapok gyerekmellékletéből..
Bocs, kicsit rágerjedtem a témára :-)
(Amiből talán úgy tűnik, pedig egyáltalán nem - csak - emiatt érdekes számomra a blogod. De erről meg nem akarok mit írni, sokan leírták / megfogalmazták már mennyire szép, tartalmas, érdekes.. :-) ).

erdeipetymeg1 2017.01.03. 12:40:14

Kedves Kisrigók !

Én is a Nők Lapján keresztül jutottam ide:)

Csoda amit véghezvittetek ezekkel a gyerekekkel, minden elismerésem !! !

Viszont ami a gyermekvédelemben zajlik az több mint felháborító....
Amikor lejárt a gyermekeimmel itthon töltött 5 év, az addigi pénzügyi vezetői poziciómat szívesen cseréltem volna ezen a területen akár egy adatrögzítő pozicióra, csak, hogy a munkámmal segíthessek a gyerekeknek új családokhoz kerülni.
Az összes kerület gyermekvédelmi osztályának írtam egy-egy levelet erről a szándékomról...
Egyetlen egy válasz nem érkezett.
Évekkel később barátunk lett egy önkormányzatnál magasabb pozicióban lévő ember. Elpanaszoltam Neki, hogy nem kellettem......
A válasza az volt: "viccelsz? Megrémültek, hogy valaki dolgozni akar, ide nem igazán vesznek fel ilyen embert... itt aki beleteszi a szívét, vagy lelkiiseretes, pár hónap alatt kiutálják, vagy maga pusztul bele, hogy egyedül nem tud semmit sem tenni.. te is csak belepusztultál volna "

Szóval, remek, én laikusként egyet nem értek: a legkissebb hogy a fenébe kerülhetett ismét csak a "családtagokhoz", amikor a két nagyobb is azért lett kiemelve, mert "nem megfelelően bántak velük" ???
Nem szólva az 1 éves !!!!! papírmunkához, nomeg, hogy "védték" tőletek és a testvéritől őket !! Felháborító !!!!
süti beállítások módosítása